Szomália: vége az éhínségnek?

Az ENSZ pénteken bejelentette: jelenleg nincs éhínség Szomáliában – hivatalosan. A Reuters szerint az ENSZ a kivételesen kedvező terméssel, a megfelelő esővel és a humanitárius szervezetek élelmiszersegélyeivel magyarázza a pozitív fejleményt. Az ENSZ humanitárius koordinátora, Mark Bowden hozzátette: „millióknak van továbbra is szüksége ételre, tiszta vízre, menedékre és egyéb segítségre a túléléshez.”

A válság természetesen ezzel nem ért véget. Az ENSZ számításai szerint nagyjából száz napig elég a most rendelkezésre álló készlet, így az májusra elfogy megint. Az újabb aratás csak augusztusban várható, így a nyári hónapokban ismét fel kell készülni a nehéz helyzetre. Emlékeztetőül, tavaly is a nyári hónapok szárazsága alatt volt kénytelen az ENSZ hivatalosan is bejelenteni a humanitárius válságot.

A helyzet megoldásának legnagyobb gátja az al-Shabab fundamentalista iszlám terrorszervezet, amely az ország középső és déli részeit ellenőrzése alatt tartja. A csoport következetesen tagadja, hogy élelmiszerhiány lenne az általa felügyelt területeken. Amellett, hogy manipulációval vádolja a Nyugatot, a segélymunkások elleni – sokszor halálos – támadásokkal, illetve emberrablásokkal nem csak saját népe életét veszélyezteti.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »