Románia az EU eminense

„A politikai osztálynak fel kell mérnie az EU új stabilitási szerződésének fontosságát és ratifikálnia kell a paktumot” – figyelmeztetett Traian Băsescu tegnap délutáni sajtótájékoztatóján.

Az Európai Tanács hétfő éjjelbe nyúló üléséről és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségével tartott tegnap délelőtti találkozójáról beszámoló államfő felhívással fordult a kormánypárti és az ellenzéki politikusokhoz, hogy „tegyék le a fegyvereket, és mérlegeljék, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a következő években”. „Szólnom kell a parlamenthez, meg kell győznöm a törvényhozókat, hogy Romániának a szerződést teljes egészében ratifikálnia kell, mert nagyon közel állunk ahhoz, hogy az elvárásokat teljesítsük” – mondta Traian Băsescu, aki szerint Románia rendelkezik a legalacsonyabb adóssággal EU-szinten, az egy főre eső 4570 eurós államadósság messze elmaradt „egyes csodált országok” polgáraira eső 115 000 eurós adósságtól.

Hozzátette: 24 további tagország mellett elkötelezte Romániát az új Európa mellett, hiszen csak közösen tudnak szembenézni a globalizáció kihívásaival. „Olyan, mintha döntenünk kellene, hogy mit hagyunk a gyerekeinknek: házat vagy adósságot? Ha azt választjuk, hogy adósságot, olyan lenne a helyzet, mint 1989-ig. De ha házat, akkor azzal a 24 tagállammal együtt haladunk, amelyek már támogatásukat fejezték ki” – hangoztatta az államfő. Korábban Băsescu arról számolt be az IMF-küldöttségnek, hogy az uniós állam- és kormányfők a valutaalapéhoz hasonló gazdasági szabályok bevezetéséről egyeztek meg, ezért  a befektetők valószínűleg felértékelik az euróövezetet. Jeffrey Franks, az IMF-küldöttség vezetője úgy értékelte, Románia pozitív jelzéseket küldött az üzleti világ felé azzal, hogy csatlakozott az EU-s stabilitási szerződéshez. 

Băsescu szerint a szerződés kompromisszumot jelent, amely arra vonatkozik, hogy senki nem tudja kölcsönökből biztosítani a lakossága jólétét. „Lehet, hogy diplomatikusan kellene közölnöm, azonban kötelességem elmondani az állampolgároknak, hogy nemcsak Romániában, hanem az EU összes tagállamában szétfoszlott a kölcsönökből való éldegélés illúziója” – fogalmazott az államfő. Arra az újságírói kérdésre, hogy lát-e lehetőséget a fizetések és nyugdíjak növelésére, Traian Băsescu leszögezte, nem lát a költségvetésben olyan tételeket, amelyeket át lehetne irányítani a juttatások emelésére.

Az államfő szerint nagy jelentősséggel bír a Brüsszelben elfogadott másik dokumentum is, amelyben a tagállamok arról állapodtak meg, hogy ösztönözni kell az új munkahelyek létrehozását. Băsescu úgy vélte, mérföldkőnek számít, hogy először kapcsolják össze uniós szinten a gazdasági növekedést és a munkaerőpiacot, amelyek eddig országos szintű problémának számítottak. „Tudom, hogy mekkora a különbség a romániai és a németországi fizetések között, azonban ezen a helyzeten nem tudunk egyik napról a másikra változtatni” – közölte Băsescu. Mint hozzátette, a megszorító intézkedéseknek köszönhetően Románia két évvel előrébb van a többi uniós tagállamhoz képest. „Meg tudunk felelni minden feltételnek, amelyet az új szerződés elvár” – mondta az államfő.

Új Magyar Szó

Friss hírek