Újból „megfúrták” a magyar iskolakeresztelőt

Sebastian Pui, a Nemzeti Liberális Párt tanácsosa a marosvásárhelyi tanács legutóbbi ülésén arra kérte a testületet, hogy vonja vissza a Bernády György névadási határozatot, amelyet a tanács tavaly december 22-én hozott meg – számolnak be blog-bejegyzésükben az iskola névváltoztatása mellett harcoló szülők.

Tájékoztatásuk szerint Sebastian Pui a visszavonás okaként három beadványt nevezett meg, amelyeket a 2-es számú általános iskola pedagógusa, Ioan Laslo és Vlad Laura Renate tanítónő nyújtott be, 42 szülő aláírásával ellátott kérelemmel együtt. Ezekben kérték a decemberi határozat visszavonását, valamint azt is, hogy nevezzék el az iskolát Adrian Păunescuról.

„A beadványok szövege egy bonyolult jogi szöveg, amelyet véleményünk szerint nem Ioan Laslo általános iskolai történelemtanár fogalmazott meg, még kevésbé Vlad Laura Renate tanítónő. Ezeket maga Cornel Brişcaru ťmagyarbarátŤ emberjogi aktivista jogász úr követte el, és az iskolában tanító tanárok ehhez nevüket adták” – írják blogbejegyzésükben a szülők.

Tájékoztatásuk szerint a szülői akciócsoport feljelentést készül tenni az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és az Oktatási Minisztériumnál azzal a céllal, hogy a névadást megtámadók szempontjából vizsgálják ki ezt az ügyet. Az ülést vezető Kolozsváry Zoltán RMDSZ-es tanácsos elutasította Sebastian Pui kérelmét, illetve a tanácsi határozatmódosítási javaslatot arra hivatkozva, hogy a névadás még nem történt meg, a határozatban csak a névadás „elindítása” szerepel.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »