Válságban a kelet Monte Carlója

A gazdasági válság a térség egyik leginkább fejlődő államának, Montenegrónak is nehézségeket okozott. A szárnyaló fejlődést 2009-ben hatalmas visszaesés törte meg és a gazdaság azóta is csak stagnál. Mik az esélyei a magát keleti Monacóként reklámozó kis államnak a szociális ellentétek és a gazdasági eszközhiány okozta csapdából való kijutásra? Erre kerestünk választ elemzésünkben.

2006-ban az egykori Jugoszlávia felbomlásának egyik utolsó elemeként egy új kis ország alakult az államszövetség romjain. Montenegró, mely az új évezred elejéig jelentéktelen balkáni periféria volt, távol minden hatalmi központtól, ígéretes rajttal indított. Pótolnivalóból persze nem volt hiány, ám a szárnyaló gazdasági növekedést csak a világgazdasági válság tudta megtörni. Igaz, ez a törés elég drasztikus volt, a montenegrói kormány azonban délies optimizmussal állt neki az akadályok elhárításának.

A Montenegrói Köztársaság területe sosem tartozott a régió élvonalába, elzártsága hosszú évszázadokra a fejletlen államok sorsára kárhoztatta. A jugoszláv időkben is meglehetősen periférikus helyzete, a ’90-es évek délszláv háborúiban a „vesztes” oldal támogatása nem sok jót ígért a függetlenség felé igyekvő országnak. Montenegró, bár 2006 óta független állam, mai napig nyögi ennek súlyát, mégha ez nem is tűnik elsőre egyértelműnek. Az ország nem rendelkezik számottevő iparral, külkereskedelmi mérlegei rendre deficitet mutatnak, természeti erőforrásai korlátozottak. Területe, lakossága igen kicsi. A 11 ezer négyzetkilométeres Montenegróban mintegy 650 ezer ember él. Gazdaságpolitikai mozgástere behatárolt, ugyanis saját devizapolitikája sincs: a fekete hegyek országa az első világháború óta nem bocsát ki pénzt. 1999-ben a válságok és inflációk által megtépázott hírnevű jugoszláv dinárt német márkára cserélték, majd az euró 2001-es készpénzforgalomba állítását követően az európai közös valutára váltottak. Az ország tehát erősen kötődik az európai trendekhez, ám azokra semmilyen befolyással nem rendelkezik, hiszen névleg nem tagja, nem is lehet tagja az eurózónának.

Az új politikai gárda célkitűzései és a válság

Montenegró kormányának irányítását 2010-ben vette át az Európa legfiatalabb miniszterelnökének számító Igor Lukšić. Az ifjú politikus rovott múltú elődje, Milo Đukanović távozása után egyfelől annak örökségét folytatta, másrészt új célokat tűzött ki országa számára. Lukšić országát az gazdasági visszaesés a Balkánon a legmagasabb, 5,7 százalékos volt (reál GDP). Az akkori elemzések azonban még optimistán látták a jövőt. Arra számítottak, hogy az ország hamar kilábalhat a válságból, a következő évre azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez még jóideig nem várható.

 Az ezt követő időszak sem tartogatott túl sok jót a kis köztársaság számára, hiszen a gazdaság stagnált, 2010-ben mindössze 1,1-os reál GDP növekedést mutatott. Igaz, ezzel egy időben az infláció csökkent és 3-3,5 százalék körül stabilizálódott. Komolyabb problémát jelentett és jelent mai napig azonban az növekvő államadósság, mely 2007-ben még csak a GDP 27,5 százalékát tette ki, 2009-ben már a 29 százalékát, a válság hatására azonban még meredekebb emelkedésbe kezdett. 2011-ben az ország adóssága már a GDP 45 százalékát tette ki. Ez mintegy 15 százalékkal volt magasabb a Montenegrói Központi Bank (Centralna Banka Crne Gore) előzetes jóslatainál. Aggodalomra adhat okot, hogy az adósság növekedése továbbra sem állt meg.2011 végén Montenegró külső adóssága számszerűen 1,46 milliárd euró volt, a régió második legmagasabbja, míg a bruttó össztermék 3,17 milliárd euró volt. A költségvetési hiány 81,5 millió eurót, a GDP 2,5 százalékát tette ki. A terveknek megfelelően alakult azonban a gazdasági növekedés, de ez így is csak 2,5 százalékot jelentett reálértéken. Ez európai mércével mérve nem kirívó, de kétségtelen, hogy a függetlenség kikiáltását követő időszakhoz képest erős megtorpanást jelez.

A stabilizáció érdekében a kormány az év közepe óta tárgyalt a Világbankkal 59 millió euró fejlesztési hitelről, az idei évtől azonban a VB végül 85 millió euró folyósítását kezdi meg a kis balkáni köztársaság számára. A hitelből elsősorban a bank- és finanszírozási rendszert akarják megreformálni. Bár Montenegró 2007 óta tagja az IMF-nek is, a valutaalaptól való hitelfelvétel lehetőségét az ország közgazdászai nem tartják valószínűnek. Ebben az is közrejátszik, hogy a Montenegró nem szeretné vállalni az IMF megnövekedett befolyását és az általa támogatott, a szociálpolitikát háttérbe helyező szemléletet. Az ország ugyanis komoly szociális, társadalmi problémákkal is küzd.

A válság a montenegrói polgárokat sem kíméli

A fekete hegyek országában nem új jelenség a munkanélküliség, a gazdasági válság azonban tovább rontotta az emberek helyzetét. A munkanélküliek aránya jelenleg 11,3% . A 650 ezer lakosból 79 ezer kap szociális segélyt, körülbelül 40 ezer fő (a lakosság 6-7%-a) pedig a szegénységi küszöb alatt él. A montenegrói átlagfizetés nem haladja meg az 500 eurót, miközben a magas árak miatt a megélhetéshez ez az összeg nem elég. Az adósság pedig nem csak állami szinten emelkedik, a polgárok is egyre több hitelt vesznek föl. A szakszervezetek egyre elégedetlenebbek, különösen a kormány külföldi befektetéseket segítő programját látván: úgy érzik a vezetés a külföldieknek kedvez, míg polgárait cserbenhagyja. Az utóbbi időben így egyre gyakoribbá váltak a tüntetések, nőtt az elégedetlenség, a kormánynak pedig komoly kiadásokat kell eszközölnie, hogy a lakosság további elszegényedését megakadályozza.

Ilyen intézkedés az ország legnagyobb munkaadója, a Podgoricai Alumíniumkombinát (Kombinat Aluminijuma Podgorica) adósságainak átvállalása, mely 22 millió eurójába kerül a montenegrói kormánynak. Az ország a függetlenedés időszakától kezdve egy igen befektetőbarát környezetet alakított ki, 9 százalékos, alacsony társasági adóval. Más választásuk persze nem igen volt, hiszen egy kétmegyényi területű, elmaradott infrastruktúrájú ország nehezen tudott volna másképpen ilyen gyors fejlődést felmutatni az évtized második felében. A privatizáció eredményeként az állami tulajdonú vállalatok 90 százalékát privatizálták. Ezek között volt az Alumíniumkombinát is, mely az ország szinte egyetlen említésre méltó méretű ipari létesítménye, egyúttal egész Montenegró legtöbb embernek munkát adó vállalata. A gyárat egy orosz offshore vállalat vásárolta meg, mely mögött Oleg Gyeripaszka alumíniummágnás állt. A KAP azonban jelenleg a csőd felé tart és végül a kisebbségi részvényes montenegrói állam terheit gyarapítja, hiszen bár az üzem működése továbbra sem lesz nyereséges, az emberek a kormánytól várják a segítséget.

Az orosz kapcsolat

Az oroszok jelenléte nem csak az alumíniumiparban, de az egész montenegrói gazdaságban egyre meghatározóbb. A világ legnagyobb területű országának polgárai nem csak ipari befektetéseket eszközölnek, de jelen vannak az ingatlanüzletben, elsősorban a tengerparton, valamint egyszerű turistaként is. Figyelemreméltó tény, hogy a Montenegróba látogató külföldieknek immár 23,5 százaléka orosz állampolgár. A keleti kapcsolatok elmélyítését szolgálja többek között az orosz-fehérorosz-kazah szabadkereskedelmi övezethez való montenegrói csatlakozás is. Persze a kormány nem csak regionálisan próbálja lebontani a kereskedelmi akadályokat, hanem globálisan is: decemberben Montenegró is a WTO tagja lett.

Ezzel együtt Montenegró nyugati irányba is erős elkötelezettséget mutat. Az ország immár az Európai Unió tagjelöltje és a NATO-tagság is a kormány prioritásai közt szerepel. Nehezen is tehetnének másképp, hiszen a balkáni ország hivatalos fizetőeszköze az euró. Bár egyelőre hivatalosan nem tagjai az eurózónának, a csatlakozással akár ez is megvalósulhat. Kérdés azonban, miként lehet majd áthidalni a csatlakozás és a zónabeli tagság közti időszakot. EU tag ugyanis csak a maastrichti kritériumok teljesítése után vezetheti be a közös valutát, s bár a montenegrói kormány adatai szerint ők megfelelnek a feltételeknek, nyugaton ezt hajlamosak kétségbe vonni.

Mi történhet azonban Montenegróval, ha az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatott forgatókönyv szerint az eurózóna szétesne? A balkáni elemzők szerint a válasz egyszerű. Ahogy a márka közös valutára történő cseréjekor Montenegró követte Németországot, ugyanígy követné abban az esetben is, ha az ismét visszatérne saját valutájához. Bár kétségtelen tény, hogy saját devizapolitika híján Podgorica számos gazdaságbefolyásoló eszköztől elesik, „kényelmes” egy erős, spekulációs veszélyeknek kevésbé kitett valutát használni. Az euró előnyös a befektetések szempontjából is és előnyös a turizmus szempontjából is, mely úgy tűnik, a fiatal állam nagy kiugrási lehetősége lehet.

Good-bye Monaco, hello Montenegro

Ezzel a szlogennel hirdette magát Montenegró nem is olyan régen a turisztikai piacon. Be kell látni, bár a kormánynak igen fontos az ipar fejlesztése, vagy a kereskedelem akadálymentesítése, Montenegró legfontosabb kitörési pontja a turizmus. Az ország a 2000-es évek eleje óta egyre fontosabb turistacélpont és a vendéglátás immár a gazdaság húzóágazatává nőtte ki magát. Beszédes tény, hogy 2011-ben az országba látogató külföldiek száma már nyár végén átlépte az egy milliót és a Montenegrói Statisztikai Hivatal, a MONSTAT adatai szerint csak szeptemberben 200 ezer turista fordult meg az országban és számuk még a téli szezon hónapjaiban is elérte a háromezret. A következő tíz évre vonatkozó előrejelzések szerint pedig a szektor további erősödése várható, melynek eredményeként a turizmus aránya a GDP-ben évente 12-13 százalékkal is növekedhet. Ehhez persze további infrastrukturális fejlesztések is szükségesek. Ilyen például az országban eddig teljesen hiányzó autópályák kiépítése, mellyel egyúttal az elmaradott szárazföldi vidékeket is jobban be lehetne vonni az idegenforgalomba. Montenegró szerencsés helyzetben van, hiszen bár területe kicsi, természeti szépségeit könnyedén kiaknázhatja. Egyelőre azonban eldöntetlen a kérdés, hogy belső kapacitás híján az EU államai, vagy Oroszország fogja-e a szükséges fejlesztéseket véghezvinni. Ahogy persze azt sem lehet biztosan megmondani, ki fogja a haszon nagy részét zsebre tenni: Montenegró, vagy a külföldiek?