George Pataki a romániai magyar felsőoktatás mellet

Nagyvárad vendége volt szombaton George Pataki, New York állam egykori kormányzója, aki ott tartózkodása során leszögezte: a román államnak többet kell tennie a kisebbségi nyelvű, ezen belül a magyar tannyelvű egyetemek támogatása érdekében.

Nagyváradi programjának első részeként a vasárnap délelőtti Nagyvárad-olaszi református templomban megtartott istentiszteleten vett részt a magyar származású politikus. Az istentisztelet végeztével George Pataki magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd angol nyelven folytatva köszönetet mondott Tőkés Lászlónak, amiért hittel, bátorsággal szembeszállt a diktatúra ellen, és a rendszerváltás óta is folyamatosan kiáll az alapvető szabadságjogok mellett.

Felidézte azt, hogy 1973-ban járt Magyarországon, de a nép elnyomását látva megfogadta, hogy csak akkor fog visszatérni, amikor a magyar nép szabadon fog élni. Azóta a magyar nép is kivívta szabadságát, de Pataki figyelmeztetett: nem elég a szabadság, ahhoz, hogy valóban emberhez méltó társadalomban éljünk, olyan intézményekre, közszolgálatra van szükség, amelyek valóban az embereket szolgálják.

Hathatós segítő

Az istentiszteletet és az erdélyi magyar akadémiai szféra képviselőivel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón Tőkés László örömét fejezte ki, hogy George Pataki személyében egy olyan állam, az Amerikai Egyesült Államok képviselőjét láthatja vendégül, amelyben tiszteletben tartják az alapvető emberi jogokat. Tőkés László emlékeztetett arra, hogy George Pataki mindig kiállt a magyarok jogai mellett: 2006-ban a nagyváradi Lorántffy Gimnázium sportpályájának ügyében nyilatkozott meg, 2009-ben pedig a komáromi Selye János magyar egyetemen tartott előadásában emelte fel szavát a diszkriminatív szlovák államnyelvtörvény ellen.

„Ezúttal is köszönjük az érdeklődését, és kérjük, támogasson minket különösen a magyar nyelvű felsőoktatásra és az autonómiára vonatkozó igényeink megvalósításában. Ugyanakkor mi is felajánljuk segítségünket az általa kezdeményezett Reconnect Hungary programban, melynek célja megkönnyíteni az Egyesült Államokban élő magyar gyökerekkel rendelkező emberek kapcsolatfelvételét származási országukkal” – mondta Tőkés László.

Többet a magyar oktatásért

Tőkés László kifejtette, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem, a Sapientia Egyetem, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, illetve más oktatási, politikai és civil szervezetek képviselőivel folytatott megbeszélés során egyfajta problématérképet rajzoltak fel George Patakinak, különös tekintettel a romániai magyar felsőoktatás helyzetére. Kijelentette, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében a hatályos törvények tiszteletben tartását és alkalmazását követelik a román államtól, a Sapientia Egyetem esetében pedig az akkreditáció halogatásának beszüntetését kérik. „Adófizető polgárai vagyunk Romániának, jogunk van arra és elvárjuk azt, hogy költségvetési forrásokból támogassák egyetemeinket” – szögezte le Tőkés. Az EP alelnöke elárulta azt, hogy a magyar felsőoktatás ügyében politikai és erkölcsi támogatást remélnek az amerikai politikustól.

Pozitív, negatív

George Pataki a sajtótájékoztatón elmondta: nagyváradi tartózkodásának egyik oka az, hogy megköszönje Tőkés Lászlónak azt, hogy volt bátorsága felvenni a harcot a diktatúra ellen. „Tőkés László a totalitarizmus elleni harc szimbóluma, aki nem csak Romániában, de az Egyesült Államokban is ismert és elismert” – húzta alá Pataki, aki elárulta, hogy ittartózkodásának második oka az, hogy személyesen tájékozódjon a romániai, szélesebb kitekintésben pedig a Közép-európai alapjogok és kisebbségi jogok jelenlegi helyzetéről.

Bátorító jelenségnek nevezte azt, hogy legutóbbi ittléte óta megfelelő módon oldódott meg a Lorántffy Gimnázium sportpályájának ügye, de mint mondta, az alapvető szabadságjogok tekintetében tovább kell folytatni a munkát Romániában. Hozzátette, hogy az erdélyi magyar akadémiai szféra képviselőivel folytatott megbeszélés nyomán képet kapott arról, hogy a romániai kisebbségi nyelvű felsőoktatás tekintetében javítani kell a jelenlegi állapotokon.

Újságírói kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet arra, hogy több tucatnyi államilag finanszírozott egyetem van, amelyek biztosítják a román fiatalok képzését, viszont a magyar diákoknak nincs elég lehetőségük anyanyelvükön megszerezni a felsőfokú képesítéseket, ezért a jelenleginél mindenképpen nagyobb erőfeszítést kell tegyen a román állam a kisebbségi felsőoktatás támogatása érdekében.

Kitekintő / Erdon.ro

Friss hírek