Nem kaphatnak többé diplomata-útlevet a volt politikusok

Nem jár többé diplomata-útlevél a volt osztrák kormánytagoknak a hivatali idejük lejárta után, és a forgalomban lévőket is visszakérik az egykori politikusoktól – jelentette be csütörtökön a külügyminiszter.

Michael Spindelegger, az Osztrák Néppárt elnöke az ORF rádiónak nyilatkozva közölte, hogy kezdeményezi az útlevelek kiadásáról szóló törvény módosítását.Az osztrák sajtó néhány nappal korábban derített fényt arra, hogy számos volt kormánytag rendelkezik a kiváltságokkal járó úti okmánnyal, köztük olyanok is, akik ellen korrupció gyanúja miatt nyomozás folyik.

Neves alkotmányjogászok törvénysértőnek minősítették ezt a gyakorlatot, amelyet a másik osztrák kormánypárt, a szociáldemokraták is bírálták. A külügyminiszter kedden még a minisztérium jogászaira hivatkozva úgy foglalt állást, hogy nem törvényellenes, ha volt miniszterek diplomata-útlevéllel utaznak, de hozzátette, hogy nem zárkózik el a szabályozás módosítása elől.

Amint a törvénymódosítás érvénybe lép, felkérik az érintett volt politikusokat, hogy szolgáltassák be a szolgálati útlevelet. Aki nem tesz ennek eleget, annak hivatalból bevonják.

Sajtóértesülések szerint ilyen úti okmányt használ a több korrupciós ügyben is eljárás alá vont Karl-Heinz Grasser volt pénzügyminiszter, Ernst Strasser volt ÖVP-s belügyminiszter, valamint Hubert Gorbach és Herbert Scheibner, a korábban az ÖVP-vel koalícióban kormányzó Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt volt miniszterei is.

A Kurier szerint burgundi vörös színű diplomata-útlevéllel rendelkezik – az eljárás alatt nem álló és büntetlen előéletű – Alfred Gusenbauer volt SPÖ-s kormányfő és Karl Blecha is, aki 1983-89 között volt Ausztria belügyminisztere az SPÖ színeiben. Blechát 1993-ban kilenc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték bizonyítékok eltitkolása miatt egy, a minisztersége idejére eső fegyverszállítási ügyben, a Norica-ügyben.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »