A kultúra és a díjazottjai

A mai napon vehetik át a budapesti Román Kulturális Intézet Kulturális Nívódíjait az intézet által érdemesnek talált magyar közéleti személyiségek. Eközben a határon túl több magyar vonatkozású kulturális díjat osztottak ki a héten.

Schmidt Mária és Vörös T. Károly a Román Kulturális Intézet díjazottjai

Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Vörös T. Károly újságíró, a Népszabadság főszerkesztője veheti át a Román Kulturális Intézet idei Kulturális Nívódíját és Média-díját ma este a Duna Palotában – jelentették be a román intézet hétfői sajtótájékoztatóján.

Brindusa Armanca, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója a díjak odaítélésének indoklásában elmondta, hogy Schmidt Mária történész a volt kommunista országok 20. századi történelmének kutatásában elért eredményeiért, egyetemi tanárként a fiatal korosztály következetes oktatásáért és a Terror Háza Múzeum színvonalas programjaiért érdemelte ki az elismerést. Vörös T. Károly magas szinvonalú újságírói teljesítményével, illetve a szólásszabadságért és a szakma becsületéért kiálló magatartásáért kapja meg a Média-díjat- írja az erdely.ma hírportál.

A kulturális intézet ezekkel a kitüntetésekkel szeretné kifejezni a befogadó ország kultúrája iránti tiszteletét, és igyekszik párbeszéden és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot teremteni a két ország kultúrái között – hangsúlyozta az igazgató.

Kolozsváron kiosztották az Erdélyi Magyar Írók Ligája idei díjait

Lövétei Lázár László és Potozky László kapták az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMÍL) idei nívódíjait. A díjátadási ceremóniát szombaton késő este tartották a kolozsvári Bulgakov irodalmi Kávéházban.

Zöld című verseskötetéért idén Lövétei Lázár László kapta az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMÍL) által kiadott Méhes György-nagydíjat – közölte az MTI-vel Király Zoltán, az EMÍL ügyvezető elnöke.

A díjkiosztó ceremóniára annak a kétnapos irodalmi fesztiválnak a zárásaként került sor, amelyet az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMÍL), a Bretter György Irodalmi Kör, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Híradó Kiadó közösen szervezett. A Méhes György-debütdíjat idén Potozky László kapta Áradás című novelláskötetéért- írja az erdely.ma.

Átadták a Pro Cultura díjakat

A megyeháza új tanácstermében tizedik alkalommal osztották ki múlt csütörtök délután a Pro Cultura Timisiensis díjakat és okleveleket, szenior és junior kategóriában.

A Temes megye kulturális hírnevét öregbítő tevékenységért járó díj szenior változata életműdíjnak számít, a díj junior változatát kiemelkedő teljesítményükkel bizonyító fiatal művészek kapják minden évben. A Pro Cultura díj junior változatát a idén a Csiky Gergely Állami Magyar Színház két tehetséges fiatal művésze, Borbély Bartis Emília és Lőrincz Rita vehette át

Liszt Ferenc zeneművei a szabadkai Városházán

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett koncertet a Magyar Köztársaság szabadkai Főkonzulátusa hétfő este a Városháza dísztermében. A hangversenyre a Liszt-év keretei között került sor. Liszt Ferenc zeneműveit Oravecz György zongoraművész tolmácsolásában hallhatták. Az est műsorán a Faust-Keringő, a Mefisztó Keringő, a Dante Szonáta, a VIII. és a XIX. Magyar Rapszódia hangzott el- írja a vajma.info.

Ajánló

Illés szekerén a Felvidéken

Bródy János és zenekara premier előtti megakoncerttel örvendezteti meg közönségét három felvidéki helyszínen e héten: tegnap Galántán voltak hallhatók, csütörtökön Dunaszerdahelyen és pénteken Érsekújvárban lépnek fel. Mindegyik nap este hét órakor kezdődik a koncert.

A hatvanas évek magyar beatvilágának kiemelkedő (immár Kossuth-díjas) alakja bő két és félórás produkcióval készül, remek zenészek közreműködésével. A koncertek „Az Illés szekerén”, a művész vadonatúj albumának a címét viselik, és a decemberi budapesti országos premiert előzik meg- írja a bumm.sk.

Karácsonyi kézműves-kiállítás nyílt Zentán

Hét elején nyílt meg a zentai Művelődési Ház kiállítási termében az Őrizzük együtt a karácsony fényét! című hagyományos karácsonyi kézműves-kiállítás, amely a Rozetta Kézműves Társaság felhívására készített munkák legszebb alkotásait, valamint a különféle kézműves-foglalkozások válogatott anyagát mutatja be.

A megnyitóünnepség kezdetén a Hajnal Anna és Fekete Attila vezette zentai Ispiláng gyermekcsoport tagjai hangulatos népi gyermekjátékokat felvonultató produkcióval lepték meg a közönséget, majd a szervezők nevében Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, a Rozetta Kézműves Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a kiállítást megnyitó Mezei Erzsébet képzőművészt, aki beszédében annak fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy a népi hagyományainkat mielőbb megismertessük a gyermekekkel, aminek folyamatából szerinte nemcsak a hagyományápolóknak kell kivenniük a részüket, hanem a pedagógusoknak és a szülőknek is, ugyanis – ahogyan fogalmazott – ahhoz, hogy a gyerekek a megfelelő úton közelíthessék meg a mai képzőművészeti történéseket, ki kell alakulnia bennük az értékes és az értéktelen közötti különbségtétel képességének, azaz az értékítéletüket az évszádok során kialakult és fennmaradt értékekhez kell igazítaniuk.

A látványos kézműves alkotásokat bemutató Őrizzük együtt a karácsony fényét! című kiállítás december 10-étől 16-áig minden nap 10 és 19 óra között tekinthető meg a zentai Művelődési Ház kiállítási termében.

Kitekintő összeállítás

Friss hírek