Kagame: újabb elnöki ciklus?

Nemrégiben jelent meg a médiában a ruandai belbiztonsági miniszter, Sheikh Fazil Musa Harerimana felhívása azt illetően, hogy módosítsanak az alkotmányon, lehetőséget teremtve ezzel Paul Kagame államfő számára a következő választásokon való részvételre. Kagame erre reflektált egy, a szomszédos ugandai fővárosban, Kampalában tartott sajtókonferencián. Véleménye szerint azok, akik támogatják az újbóli megmérettetését, csupán szólásszabadságukkal élnek megnyilvánulásaik során. Elmondása szerint nem tartja feladatának azt, hogy elhallgattassa ezeket a hangokat. Az alkotmány esetleges módosítása lehetővé tenné számára, hogy jelöltesse magát a 2017-ben esedékes elnökválasztáson, s a lakosság támogatását elnyerve megkezdhesse harmadik elnöki ciklusát.

Kagame a sajtókonferenciát arra is felhasználta, hogy kinyilvánítsa véleményét az ellenzéki újságíró, Charles Ingabire két héttel ezelőtti meggyilkolásáról. Élesen kritizálta a nemzetközi médiát, mely bizonyítékok híján vádolta meg a kormányt a leszámolással. Szerinte az újságírót azért ölték meg, mert pénzt lopott el egy egyesülettől, mely a népirtás túlélőihez kötődik. Ingabire már a második ellenzéki újságíró volt az elmúlt két évben, akit meggyilkoltak.

Kagame 2000 óta áll Ruanda élén, kormányzása alatt a nyugati államok kedvenc partnere lett a gazdaság felvirágoztatását és a nemzeti megbékélést hirdető programja miatt. A fejlesztési segélyeknek és a nagyszámú külföldi befektetőnek köszönhető fejlődést azonban beárnyékolják azoknak az emberi jogvédő csoportoknak az aggodalmai, amik szerint egyre növekszik a politikai elnyomás az országban. Ha valóban sor fog kerülni az alkotmánymódosításra, Kagame újabb hét évet tölthet el az elnöki székben, ami ismét riadalmat kelthet a demokrácia szószólóinak táborában.

Dallos Sára

Friss hírek