Az RMDSZ békét kötne a Fidesszel

A román pártok nem barátai az RMDSZ-nek,a Szövetség és a Fidesz jó úton haladnak: Kelemen Hunor mérleget vont szombaton. A Szövetség elnöke szerint az új magyar párt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt (EMNP) alapítói huszonkét év munkáját tehetik tönkre, a koalíciós párt nem megoldás.

Az RMDSZ első embere a Kolozs megyei Várfalván rendezett önkormányzati tanácskozáson összegezte az utóbbi hetek tárgyalásainak eredményeit.

A Szövetség egy hete a Magyar Állandó Értekezlet ülésén vett részt, ekkor az RMDSZ és a FIDESZ hivatalos egyeztetést tartott. Ezzel kapcsolatban Kelemen Hunor azt mondta, hogy „mindenkinek érdeke az együttműködés, a két szövetség kapcsolatának rendezése jó úton halad”.

Pénteken a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát tartották, ahol a magyar választójogi törvényt vitatták meg. Ezzel kapcsolatosan az RMDSZ-nek az az álláspontja, hogy a határon túl élő, kettős állampolgársággal rendelkezők egy országos listára szavazhassanak – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki szerint így teljes jogú állampolgárok maradnak a választók, ám szavazatukkal nem befolyásolják Magyarország belpolitikai arányait, és erősítik a magyar nemzeten belüli szolidaritást és bizalmat”.

Kelemen Hunor a román pártokkal kapcsolatban azt nyilatkozta „nekünk a román pártok nem barátaink, hanem partnereink, mi az RMDSZ-en belül kell erősek és egységesek maradjunk, csak így lehetünk sikeresek”.

Az EMNP-re utalva a politikus hangsúlyozta, hogy a koalíciós párt lenullázná az RMDSZ megyei, önkormányzati és kormányzati tagjainak a munkáját, az elmúlt 22 év erőfeszítéseit.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek