Japán magány: Nem vágynak párra a fiatalok

A japán kormány frissen nyilvánosságra hozott felmérése szerint tovább nőtt az országban a párkapcsolaton kívül élők már korábban is aggasztóan magas aránya. A 18 és 34 év közötti szingli férfiak több mint a 61%-ának, míg a hajadon nők 50%-ának nincs partnere. Japán már jelenleg is a világ legalacsonyabb születési kvótájával rendelkező nemzetek sorába tartozik, ezért is volt szükség az öt évenként megismételt párkapcsolati preferenciakutatásra, hogy jobban nyomon követhető legyen a tendencia változása.

Az eredmények azonban elszomorítóak, ugyanis 2005 óta tovább romlott a helyzet. A válaszadó férfiak több mint 25%-a, míg a nők 23%-a válaszolta, hogy még csak nem is próbál párt találni. A leggyakrabban megemlített indokok közé tartozik a pénz hiánya, valamint az a széles körben elterjedt „hiedelem”, hogy 25 év fölött már nem lehet megfelelő partnert találni. A fiatal nők közül sokan hivatkoztak arra is, hogy az egyedülléttel járó életstílust sokkal vonzóbbnak találják, mint a feleségszerep által kínáltat. A kutatás ezen felül azt is kimutatta, hogy a 35 és 39 év között lévő agglegények és hajadonok több mint negyede még sosem létesített szexuális kapcsolatot.

Egyes elemzések szerint a probléma hátterében a szigorú hierarchiára épülő és sikerorientált japán társadalom áll. A fiatalokra már az általános iskolától kezdve, egészen az egyetem végéig olyan nyomás nehezedik, hogy a gyerekeknek egyszerűen nincs idejük a szocializációra, melyet sokszor a nem koedukált iskolák sem segítenek elő. Ehhez hozzátartozik, hogy a továbbtanulási esélyek növelése érdekében megszokott, hogy a diák késő estig külön órákat vesz, és ezen felül még hangszeren is tanul. Így a társadalom ezen rétege teljesen kiesik az európai mintához hasonló fiatalkori szocializációból, ami később félénkké és határozatlanná teszi őket a párkeresés terén. Mivel sokaknak tapasztalata sincs ezen a téren, így a keresés okozta problémák helyett inkább lemondanak a párkapcsolatról, hiszen nem tudják, mit veszítenek.

Roja Csilla

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »