Háború és béke határán

Ahogy azt sejteni lehetett, Dél-Szudán júliusi függetlenedése csak ideig-óráig hozott megnyugvást, mára a polgárháborús viszonyok réme kísért megint. Az északi Khartúm menekülttáborokat bombáz, a déli Juba cserébe az északon tevékenykedő déli szervezetek ellenállási törekvéseit pénzeli. Robbanás közeli állapotban a két Szudán közötti kapcsolat.

Bombatámadások menekültek ellen

Az elmúlt két hétben a két ország közti feszültség a tetőfokára hágott. November 10-én bombatámadás érte a két ország határán fekvő Yida menekülttábort. Bár Khartúm a mai napig tagadja, immáron Dél-Szudán mellé állva egyre több nemzetközi szervezet állítja, hogy az északiak állnak a bombázás mögött. A nemzetközi szervezetek szerint senki nem sérült meg, annak ellenére, hogy az egyik bomba például egy diákokkal teli iskola mellett esett le. Több külföldi segélyszervezet kimenekítette embereit, aminek köszönhetően a Yidában található kórházban kritikussá vált az orvos- és ápolóhiány.

Pár napon belül több egyéb atrocitás is történt a régióban. A bombázás reggelén zsoldosok megtámadtak egy dél-szudáni katonai támaszpontot, a támadásban öt dél-szudáni katona meghalt és 26 megsebesült, miközben a támadók közül tizenhármat megöltek és negyvehetet megsebesítettek. Két nappal korábban pedig a felső-nílusi Gaffa menekülttábort érte a yidaihoz nagyon hasonló légitámadás. Juba mindkét esetben Khartúmot tette felelőssé, majd hivatalos közleményében az ENSZ-t arra kérte, hozzon létre egy repüléstilalmi zónát a határrégióban.

Itt is lázadnak, ott is lázadnak

És vajon miért bombázná észak a délieket? Azért, mert a határmenti menekülttáborokban, így Yidában és Gaffában is olyanok húzták meg magukat, akik az északi Szudánból menekültek el. Ugyanis Szudán még mindig harcol saját polgáraival: hetekkel Dél-Szudán függetlenedése előtt az egyik tagállam, a déliekkel szimpatizáló, ám a békeszerződés értelmében az északi országrész része maradó Dél-Kordofán harcot indított Khartúm ellen. Majd, miután a déliek függetlenné váltak, az északi haderő felvonult az új határon, és ekkor Kék-Nílusban is kirobbantak a harcok. Az ezekről a vidékekről menekülő emberek pedig Dél-Szudánban leltek menedékre, amit Szudán többször is nehezményezett, ugyanis ezzel szerintük Juba a lázadókat támogatja.

Eközben Dél-Szudánban is állandó harcok vannak. Az ENSZ szerint összesen hét lázadócsoport tevékenykedik a tíz déli tagállamból kilencben. Köztük a nem rég terrorszervezetnek nyilvánított Úr Felszabadítási Hadserege (LRA), vagy a Dél-Szudáni Demokratikus Mozgalom, amit a 2010-es dél-szudáni választásokon vesztes George Athor vezet.

A két Szudán egymást kölcsönösen azzal vádolja, hogy támogatják a másik országban tevékenykedő lázadókat. A vádnak mindkét esetben van alapja: az északi lázadók a Dél-Szudánban kormányzó Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom északi ágának (SPLM-Észak) tagjai, míg például az Athor vezette Dél-Szudáni Demokratikus Mozgalom központja az északi fővárosban, Khartúmban van.

Mondhatni, csak hab a tortán, hogy a darfúri front is aktivizálódik: azon túl, hogy a darfúri felkelők készen állnak ismét harcolni a szudáni kormánnyal, szövetséget kötnek a dél-kordofáni és kék-nílusi lázadókkal. Azaz az északi Szudánon belüli harcok eszkalálódni látszanak, ami nem sok jót ígért a két Szudán külkapcsolatai nézve, hiszen Khartúm szerint a belső feszültségek mögött a déliek állnak. 

Irány a világpolitika!

A fent vázolt ellentéteken mit sem segít az, hogy a két Szudán teljesen más országokkal keresi a kapcsolatot. Omar Bashir az iszlám szellemében Iránnal igyekszik szoros szálat kiépíteni, továbbá tagja az Arab Államok Ligájának.

Dél-Szudánnak is lehetősége volt csatlakozni az Arab Ligához. Kezdetben úgy tűnt, Juba él is a lehetőséggel, azonban végül visszautasította a tagságot. Ezzel szemben inkább a Kelet-Afrikai Közösségbe (EAC) lépett be – a közel négyhónapos felvételi eljárás múlt hét pénteken zárult le. Az EAC a kontinens egyik leggyengébb és legkisebb gazdasági közössége, azonban a szervezet hosszú távú tervei között szerepel valamiféle gazdasági, majd politikai unió létrehozása. Ha ez megvalósul, Dél-Szudán olyan politikai szövetségesekkel gazdagodott, akik révén európai és amerikai kapcsolatai is javulhatnak. Ez például azért is fontos lenne, mert – mint Hon Nhial Deng külügyminiszter nem rég tett bejelentéséből kiderült, Dél-Szudán csatlakozni kíván a Nemzetközösséghez is.

Ami viszont még fontosabb: az EAC legerősebb országa Kenya. Nairobi pedig bejelentette, továbbra is támogatja Dél-Szudánt abban, hogy a dél-szudáni olajat területén át vezessék ki egy külön Jubának fenntartott kikötőbe, ezzel kikerülhetővé téve az északi Szudánt. Ugyan költséges és hosszú ideig épülő projektről van szó, de például már kínai cégek is jelezték: készek lennének finanszírozni. Ebből a szempontból talán még az EAC-tagságnál is fontosabb, hogy a napokban a Dél-Szudánt felvették a Kelet-afrikai Fejlesztési Hatóságba (IGAD).

Mit hozhat a jövő?

A két ország békés egymás mellett élésének egyik legfőbb feltétele az olaj-kérdés megoldása. Ennek érdekében az Afrikai Unió égisze alatt az etióp fővárosban, Addisz-Abebában ismét tárgyalóasztalhoz ült a két fél. Egyelőre eredmény még nem született, de a szándékot többek közt az USA és az EU is üdvözölte.

Azonban akad bőven olyan tényező, mely a jövőben döntően módosíthatja a jelenlegi viszonyokat. A szomszédos Líbia új, átmeneti kormánya hivatalosan is köszönetet mondott Omar Bashirnak, amiért Khartúm fegyverrel támogatta a Kadhafi elleni felkelést. Nem titok, az északi Szudán elnöke jó kapcsolatot kíván kiépíteni Líbiával, ami azért is érdekes lehet, mert Tripoli jelenleg igen jó viszonyt ápol Európával és Washingtonnal. Azaz közvetett módon javulhat Khartúm megítélése is.

Az amerikai külügyminisztérium időközben hivatalos közleményben ítélte el Dél-Szudánt, amiért szerintük támogatják a dél-kordofáni és kék-nílusi felkelőket. Ez azért is különös, mert az ENSZ kétszer is visszautasította Khartúm azon kérését, hogy vizsgálják ki Juba szerepét a lázadók felfegyverzése ügyén.

Ami azonban a legjobban megkeverheti a kártyákat: David Ottaway, a Foreign Policy egyik elemzője szerint Szudánban annyira rossz már a gazdasági helyzet és annyira magas az elégedetlenség, hogy Bashir lehet az „arab tavasz” következő áldozata.