Szükségállapotot hirdetnek ki több kórházban

A szakszervezetek és a tiltakozó orvosok Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter szerint már veszélyeztetik a páciensek egészségét. Szükségállapotot hirdetnek ki 15 szlovákiai kórházban.

A miniszter ezért beadvánnyal fordult az Egészségügyi Felügyelethez, hogy ezt, és minden ilyen jellegű ügyet vizsgáljanak ki.

Szike helyett pisztoly

„A szakszervezetek nem érezhetik úgy, hogy szike helyett pisztoly van a kezükben, és mindannyiunkat zsarolhatnak” – mondta a miniszter. Elmondása szerint aki megsérti a törvényt, azt meg fogják büntetni. Felszólította a pácienseket, hogy akik úgy érzik, nem kapták meg a megfelelő ellátást, azok írjanak, vagy hívjanak az egészségügyi minisztériumba.

Az egészségügyi tárca szerint az orvosokra nyomást gyakorol a szakszervezet, hogy ne egyezzenek bele a kormány által felkínált fizetésemelésbe, és ne írják alá a munkaszerződésük kiegészítését, mely garantálná a 300 eurós béremelést. „Ennek ellenére többen visszavonták felmondásukat, és aláírták a kiegészítést” – közölte a miniszter. A visszakozó orvosok pontos számáról az összes adat beérkezése, és a kormány tájékoztatása után tájékoztatja a nyilvánosságot. Hozzátette: az orvosok bére reálisan nő majd átlagban 300 euróval, a fizetés-kiegészítésekhez és prémiumokhoz nem nyúlnak.

Ezt megerősítette Iveta Radičová kormányfő is, aki Ivan Gašparovič államfővel való tárgyalása után leszögezte: a 300 eurós béremelést egy képviselői javaslat definiálja majd pontosan a parlamentben. „Úgy, hogy nem történhet meg, hogy a beígért emelés ne legyen valós emelés” – tette hozzá.

Uhliarik: a minisztérium figyeli a helyzetet

Uhliarik közlése szerint a kórházakban több mint 5500 orvos marad dolgozni. A felmondások száma folyamatosan változik, a minisztérium azonban figyeli a helyzet alakulását, így a kormány hétfőn pontosan megtudja majd, melyik kórház melyik osztályán hány orvos mondott fel, hányan vonták vissza felmondásukat, és hány orvosra van szüksége az egyes osztályoknak a működéshez.

A miniszter elmondta: minden kórházban szerdától egy információs vonal működik majd, a páciensek ezen tudhatják meg, dolgozik-e orvosuk, illetve hogy mikor kerül sor esetleges műtétükre. A minisztériumban is hasonló vonal működik majd.

Uhliarik közölte: jelenleg 280 mentőautó működik az országban, számukat 50-nel növelik. A tárca hét helikopterrel is rendelkezik. Hozzátette: felkérte kollégáit a környező országokban, hogy válsághelyzet esetén biztosítsanak orvosokat.

Szükségállapotot hirdetnek ki több szlovákiai kórházban

Szükségállapotot hirdetnek ki 15 szlovákiai kórházban az ország egészségügyi rendszerében kialakult válsághelyzet miatt – jelentette be Iveta Radičová miniszterelnök a szlovák kormány rendkívüli ülése után hétfő este.

A szükségállapot a hivatalosan meg nem erősített információk szerint november 29-én, kedden hirdetik ki.

A kormányfő azt mondta: a 15 érintett kórház többsége Észak-Szlovákiában van. Hat kórházban közülük a szükségállapot „csak néhány napig, legfeljebb egy hétig” fog tartani. Nem egész kórházakat, hanem csak a felmondások által veszélyeztetett osztályokat, s elsősorban konkrét orvosokat fog érinteni. Az érintett orvosok számára a törvény munkakötelezettséget ír elé, s megvonja egyebek között a sztrájkjogot. Abban a kilenc kórházban, ahol a legtöbb felmondás történt, a kormány a lehető legrövidebb ideig kívánja fenntartani a szükségállapotot. A hatályos törvények szerint a kormány 90 napra hirdethet ki szükségállapotot.

A szlovákiai kórházakban kialakult feszültségeket már érzik a páciensek is. Több intézményben elhalasztották a november végére, december elejére tervezett műtéteket.

Kitekintő / Bumm.sk / MTI

Friss hírek