Visszatér a Nobel-békedíjas ellenzéki

A Nobel-békedíjas Aung Szan Szu Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy indul a következő választáson – közölte a BBC. Mianmarban húsz év után először 2010 novemberében tartottak választást, melyet a párt még bojkottált, mivel az akkori választási törvények nem engedték Szu Kji – abban az időben politikai fogoly – indulását. A még bizonytalan időpontú pótválasztáson az NLD versenybe kíván szállni mind a 48 üres parlamenti székért. Valószínűsíthető, hogy Szu Kji maga is indul majd a képviselői mandátumért: „Az NLD párt újraregisztrációja mellett állok. Hatékonyan szeretnék majd dolgozni az alkotmány módosításán. Ezért meg kell tennünk mindent, amit meg tudunk tenni.”

Barack Obama is örömmel fogadta Mianmar demokratikus reformok irányába tett lépéseit: bejelentette, hogy decemberben az országba küldi Hillary Clintont, aki 50 éven belül az első amerikai külügyminiszter lesz, aki Rangunba látogat. Az Egyesült Államok támogatja az ország demokratikus átalakulását – melynek gyakorlati eredményei esetén vonja csak vissza szankcióit.

Az NLD az 1990-es választásokat megnyerte, ám soha nem vehette kezébe a hatalmat; mi több, Szu Kjit házi őrizetbe vették – csak egy éve engedte szabadon az új kormány, másfél évtizedes fogság után. Azóta a mianmari vezetés fokozatos közeledést mutat az ellenzék felé: Szu Kji elérte, hogy közel kétszáz politikai foglyot kiengedjenek a börtönből. Az ellenzéki vezető azt nyilatkozta, hogy bár az új államfő, Thein Szein – a kritikusok számára is meglepetést okozva – demokratikus kormányzati rendszer kialakítására törekszik, még határozottabb lépéseket kellene tenni ennek érdekében. A demokratikus átalakulást már nemzetközi szinten is értékelik: a múlt hét végi ASEAN-csúcson eldöntötték, hogy 2014-ben Mianmar lesz a találkozó házigazdája.

Konrád-Tevely Nikolett

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »