Dunaszerdahelynek „Eszterházy” János utcája van

Esterházy János grófról Dunaszerdahelyen utcát is elneveztek. Hibásan. A táblát már korábban helyezték ki, ám tekintettel az Esterházy-emlékművek gyakori avatására talán manapság figyelnek fel rá a legtöbben.

Idén márciusban ennek kapcsán az kavarta fel az állóvizet, amikor Esterházy mellszobrát felavatták Kassán. Ivan Gaśparovič augusztusban nyilatkozott Esterházyról úgy, mint aki Hitler és a fasizmus híve volt. Az államfő kijelentése számos szlovákiai és magyarországi politikai és társadalmi szervezetnél verte ki a biztosítékot, és egyfajta ellenreakcióként több helyen is, különböző formában emlékművet állítottak Esterházynak.

Dunaszerdahelyen október 6-án, a Városi Művelődési Központ melletti épület falán avatta fel az Esterházy-domborművet a Pázmáneum polgári társulás, két héttel később Esterházy-mellszobrot lepleztek le Losoncon, majd november 17-én került sor az Esterházy-emléktábla felavatására Komáromban. Mindennek következménye, hogy hétről hétre beszédtéma Esterházy gróf személyisége. Ezért pedig egyre inkább feltűnő, hogy Dunaszerdahelyen rosszul írták le a nevét.

Kitekintő / Paraméter.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »