A kolozs megyei RMDSZ László Attilát javasolja Kolozsvár ideiglenes polgármesterévé, a PDL azzal fenyegetőzik, hogy ebben az esetben kezdeményezni fogják az alpolgármester leváltását – tudósít a Krónika. Ioan Oltean PDL-főtitkár etnikai síkra terelte az ügyet, szerinte Kolozsváron „román polgármester” lesz.
Daniel Buda, a Demokrata Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezetének elnöke pénteken leszögezte: a PDL-s többségű kolozsvári városi tanács leváltja alpolgármesteri tisztségéből László Attilát, ha az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy ideiglenesen László vegye át a korrupció miatt letartóztatott Sorin Apostu polgármesteri hatáskörét.
A PDL-politikus arra reagált, hogy Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke csütörtökön bejelentette: a szövetség megyei vezetősége úgy döntött, hogy javasolni fogja a kolozsvári önkormányzat frakcióinak, támogassák László Attilát az ügyvivő polgármesteri hatáskör megszerzésében. Máté szerint László Attila megválasztása mellett szól, hogy nagy tapasztalata van az önkormányzati munkában.
A kolozsvári polgármesteri hatáskör akkor ruházható át ideiglenesen, városi tanácsi szavazással a két alpolgármester – az RMDSZ-es László Attila, illetve a PDL-s Radu Moisin – valamelyikére, ha a legfelsőbb bíróság elutasítja a korrupció miatt 29 napra letartóztatott Sorin Apostu polgármester fellebbezését.
Daniel Buda pénteken leszögezte: Ha az RMDSZ nem vonja vissza javaslatát, „bármi lehetséges, László Attila leváltása is”.
A Mediafax hírügynökség Kolozs megyei PDL-s forrásokat idéz, akik szerint az RMDSZ javaslata „szemtelenség”.
A kolozsvári városi tanácsban 16 mandátuma van a PDL-nek, 5 az RMDSZ-nek, valamint 3-3 a liberálisoknak (PNL) és a szociáldemokratáknak (PSD). Az ügyvivő polgármester megválasztásához fele plusz egy, vagyis 14 szavazat szükséges.
Ioan Oltean, a PDL országos főtitkára pénteken, Besztercén leszögezte: ha Sorin Apostu letartóztatása jogerősé válik, a polgármester lemond tisztségéről, utódja pedig a PDL-s „román alpolgármester” lesz.
„Kolozsváron az ügyvivő polgármester román lesz. Semmi bajunk a magyarokkal, de úgy gondoljuk, hogy Kolozsváron a PDL-s alpolgármestert kell kinevezni” – mondta Oltean.
Kitekintő / Krónika.ro