Pozsony napok Budapesten, Budapest napok Pozsonyban

Pozsonyi Napokat rendeznek jövőre Budapesten, míg a szlovák fővárosban Budapesti Napokat – közölte Milan Ftáčnik a szlovák főváros főpolgármestere, amikor kedden fogadta Balogh Csabát, Magyarország új szlovákiai nagykövetét.

A találkozón mindkét fél kifejezte azon érdekét, hogy a jövőben az eddiginél intenzívebb legyen a két főváros kapcsolata.  Tarlós István, budapesti főpolgármester júniusban járt Pozsonyban, Milan Ftáčnik budapesti látogatására pedig várhatóan a jövő év folyamán kerül sor.

A pozsonyi főpolgármester és a magyar nagykövet megbeszélésén több konkrét elképzelés is megvitatásra került Pozsony és Budapest együttműködési lehetőségeivel kapcsolatban, többek között a gazdaság, az idegenforgalom, a közlekedés, illetve a Duna-stratégia terén.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »