Kihalt a fekete orrszarvú is

Az ősz eddig nem volt kegyes a világ orrszarvú populációhoz. Kevesebb mint egy hónapon belül két alfajukat nyilvánították kihaltnak. Néhány héttel a jávai orrszarvú kihalása után nyugat-afrikai rokonát, a fekete rhinót is utolérte a szomorú vég. 2006 óta nem bukkantak egyetlen példányra sem, így most azt hivatalosan is kihaltnak nyilvánították.

Nemzetközi szervezetek figyelmeztetnek, hogy a széleskörű orvvadászat következményeként más alfajokat is hasonló veszély fenyeget. Sok orrszarvút jellegzetes szarva miatt vadásznak, mágikus gyógyítóerőt tulajdonítva neki. A törvény tiltása és a tudományos alátámasztás hiánya ellenére a szarvak továbbra is rendkívül értékesek a feketepiacon. Egyes adatok szerint csak idén 330 orrszarvút öltek meg.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »