Van remény: megerősödhet a Közösség

A Kolumbiát, Ecuadort, Bolíviát és Perut magában foglaló regionális integrációs szervezet, az Andoki Közösség (CAN) fontos csúcstalálkozót tudhat maga mögött. Az ott született döntéseknek pozitív hatásuk lehet lehet az egész dél-amerikai kontinens további gazdasági fejlődésére.

Szükség van az együttműködésre

Az 1969-ben alapított Andoki Közösséget (spanyolul Comunidad Andina de Naciones, CAN) alkotó négy dél-amerikai állam részéről egybegyűlt államfők egyrészt megállapodtak abban, hogy új lendületet kell adniuk az integrációnak, másrészt pedig elhárult annak a veszélye, hogy Ecuador elhagyja a Közösséget.

A kolumbiai fővárosban, Bogotában rendezett csúcstalálkozón a házigazda Juan Manuel Santos kolumbiai elnök is úgy fogalmazott, hogy „megállapodtunk abban, hogy erősíteni fogjuk az Andesi Közösséget, ez politikai célunk”. Annál is inkább szükség van a szilárd politikusi határozottságra, mert az alapelvek és szabályok újbóli megerősítésén túl, a jelenleg politikai sikerei egyikét elkönyvelő kolumbiai elnök nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a korábban oly gyakori határvillongások ellenére a közlekedés szabadságának megteremtését.

Ígéretes lehetőségek előtt állnak

A Közösség jelentős intézményi modernizációra szorul, hiszen még egy merőben más nemzetközi viszonyrendszerben alapították, amely mára gyökeresen megváltozott. Ehhez pedig az intézményeknek is alkalmazkodniuk kell, mondta Santos. A megújulás egyik lehetséges platformja lehet szerinte az az elég életszerű elképzelés, amely szerint a jövőben igyekeznek közös nevezőre jutni a kontinens másik meghatározó integrációjával, a Mercosurral.

Életszerű lenne a szorosabb együttműködés azért is, mivel Paraguayon és Uruguayon túl olyan nagy gazdaságok is részesei a Mercosurnak, mint Argentína és Brazília – utóbbi pedig elég nagy gazdasági potenciállal rendelkezik globális szinten is. Így a kolumbiai elnök elképzelése szerint a régió olyan ütős és meghatározó szereplője lehetne a világgazdaságnak, amiből az összes résztvevő ország profitálhat annál is inkább, mivel a jelenlegi gazdasági válság nem viselte meg őket olyam mértékben, mint például az európai államok némelyikét.

Rafael Correa, a korábbi nem éppen demokratikus erényeiért élesen bírált ecuadori elnök ezen túlmenően úgy vélte, hogy a jelenlegi volt az integráció leggyümölcsözőbb találkozója, hiszen az eddig alvó integrációt éppen ideje volt már felébreszteni, és új lelket lehelni belé.

A kolumbiai és ecuadori elnök mellett a másik két résztvevő tagállam államfői (Bolívia részéről Evo Morales és Peru részéről Ollanta Humala) is segített abban, hogy a Közösség fő problémáját, az ecuadori-kolumbiai kereskedelmi egyenlőtlenségeket és tranzitforgalom határon történő feltartóztatását és akadályozását elsimítsák. Erre azért is volt óriási szükség, mivel az ecuadori fél már-már azzal fenyegetőzött, hogy kilép a szervezetből, ami pedig éles ellentétben állt volna a derűs jövőképet felvázoló kolumbiai elnök elképzeléseivel, így Kolumbiának is érdeke volt a mielőbbi megegyezés Ecuadorral.

Mindenki bízik a szebb jövőben

Hogy a továbbiakban ez az együttműködés minél erősebb és tartósabb lehessen, az államfők elhatározták, hogy minden évben találkoznak, és találkozóikon az energetika, biztonság és környezetvédelem területéről kiindulva erősítik országaik közötti kapcsolataikat.

A perui elnök, Ollanta Humala is osztozott kolumbiai kollégája optimizmusában a csúcs sikerességét illetően, amely szerinte „gyümölcsöző, nyílt és őszinte” volt. Humala szerint „előreléptünk a Közösség jövőjét illetően és megteremtettük a lehetőséget arra, hogy közös alapra helyezzük a regionális integráció egyéb területeit is”.

Bolíviai részről az elnök, Evo Morales enyhe kritikával fűszerezve üdvözölte a csúcstalálkozót, mivel szerinte az előző kolumbiai vezetés alatt (Álvaro Uribe elnöksége idején) nem lett volna lehetősége Kolumbiába látogatni, viszont „Santos bizalomgerjesztő kapcsolatot épített ki” a bolíviai vezetéssel. A Közösség államfőinek nevében Morales hozzátette továbbá, hogy „túl sok ideje nem találkoztunk, de ez a találkozó sok eredményt hozott”.

Tomik Ádám

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »