Borbély kényszervégrehajtást kérhet Marosvásrhely polgármestere ellen

Borbély László környezetvédelmi miniszter közölte, pénteken felszólítást iktatott Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalában, felkérve Dorin Florea városvezetőt, utalja át árvaházaknak a vele folytatott perben kiszabott perköltségek összegét, különben kényszervégrehajtást fog kérni.

Borbély pénteki sajtóértekezletén elmondta, Dorin Florea, Marosvásárhely PDL-s polgármestere néhány évvel ezelőtt beperelte, és 50 000 lej kártérítést kért tőle, miután egy helyi tévéadó műsorában azt állította, hogy a Somostetőn engedély nélkül kezdte meg a korszerűsítési munkálatokat.

Borbély László közölte, a Marosvásárhelyi Bíróság 2009-ben elutasította a polgármester panaszát, és 2000 lejes perköltségre kötelezte a városatyát, aztán 2010. júniusban a fellebbezését is elutasították, újabb, szintén 2000 lejes perköltség kifizetésére kötelezve Floreát.

„A polgármesternek tehát 4000 lejt kell nekem adnia. A mai napon (pénteken – szerk. megj.) felszólítást tettem le a városházán, amelyben arra kérem, ezt a pénzt tíz napon belül utalja át két árvaháznak. Ellenkező esetben kilátásba helyeztem a kényszervégrehajtást, aminek a költségeit szintén neki kell állnia” – fejtette ki Borbély.

Válaszként Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester azt mondta, még nem látta Borbély felszólítását, és azzal vádolta őt, hogy amióta miniszter, semmit sem tett a marosvásárhelyiekért.„Megnézem, mit iktatott. A Somostetőn a marosvásárhelyiekért dolgoztunk, nem Borbély büntetéseiért. Engem az érdekel, hogy lássam, tett-e valamit a marosvásárhelyiekért. Semmit sem láttam, amióta miniszter. Jó, hogy megengedheti magának a drága ügyvédeket. Ha pénz nélkül maradt, majd gyűjtünk neki. Ha ez a miniszter egyedüli problémája, hogy rám küldje a végrehajtót, jól nézünk ki” – mondta Florea.

Nyugati Jelen

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »