Közép-Amerika: nem szereztek meglepetést a választások

Megérkeztek a két közép-amerikai országban tartott vasárnapi választások első, már félig hivatalosnak tekinthető eredményei, amelyek nem okoztak nagy meglepetést: mind Nicaraguában, mind Guatemalában az előzőleg legesélyesebbnek tartott elnökjelölt került a bársonyszékbe.

Nicaraguában a Legfelsőbb Választási Tanács (Consejo Supremo Electoral – CSE) közölte a választás első végeredményét, miszerint a nicaraguaiak megerősítették pozíciójában a jelenlegi elnököt, Daniel Ortegát. A szavazatok 85,80 százalékának összeszámlálása idején Ortegára a szavazók 62,65 százaléka adta voksát, míg ellenfelére, Fabio Gadeára 30,96 százalékuk szavazott.

A nagy különbség ellenére Nicaraguában húsz év óta ez a legelső alkalom, amikor az ellenzék nem hajlandó elismerni vereségét és nem fogadja el a végeredményt. Gadea nyilatkozata szerint „ezekben a pillanatokban nem tudjuk elfogadni a CSE által közölt eredményt, mert az nem az emberek akaratát tükrözi, hanem a CSE-ét magáét”. Híveit ezért további kivárásra szólította fel, mert „a harc folytatódik” – üzente.

Guatemalában is az előzetes várakozásokat tükrözték a vasárnapi választás számai. Az országban nem az az érdekes, hogy az ellenzék elfogadta-e az eredményeket, hanem az, hogy a katonai diktatúra leváltása óta eltelt 30 év után most újra egy (immár nyugállományba vonult) tábornok vezetheti Guatemalát. A különbség csak annyi a mostani és a három évtizeddel ezelőtti helyzet között, hogy a most az elnöki szék demokratikus úton került betöltésre.

Hogy a nicaraguai ellenzék lépése még furcsább legyen, arra a guatemalai példa világít rá, hiszen Guatemalában a választás eredményei szorosabbak lettek, mint Nicaraguában. Otto Pérez Molina ugyanis a szavazatok 54 százalékát szerezte meg a Hazafias Párt (Partido Patriota – PP) színeiben, míg az őt követő Manuel Baldizónra a guatemalaiak 46 százaléka adta voksát. Molina győzelme így programja értelmében egyfajta garancia lehet a Guatemalában is elharapódzó erőszak elleni komolyabb és erélyesebb állami fellépésre.

Tomik Ádám

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »