Sem a nyugdíjak, sem a közalkalmazotti bérek nem nőnek jövőre – döntött a bukaresti képviselőház, amikor tegnap döntéshozó fórumként megszavazta a 2010/80-as kormányrendeletet, amelynek értelmében a 2012-es esztendőben a 2011. decemberi szinten marad valamennyi illetmény. A jogszabály szöges ellentétben áll mindazzal, amit a kormány illetékesei csupán egy nappal korábban hangoztattak – írja a kolozsvári Krónika.
Hétfőn ugyanis a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott egyeztetést követően még a kabinet több tagja is azt előlegezte meg, hogy amennyiben a gazdasági körülmények megengedik, áprilisban megvizsgálják a bérek és a nyugdíjak legalább az infláció mértékével megegyező növelését.
Az ellenzéki szociáldemokraták és nemzeti liberálisok a tegnapi képviselőházi végszavazást követően bejelentették, az alkotmánybíróságon fognak jogorvoslatot kérni. Eugen Nicolăescu, a liberálisok frakcióvezető-helyettese szerint ugyanis a most elfogadott jogszabály mentén jövőre nem indexálják a nyugdíjakat, mint ahogy a közalkalmazottak sem kapják vissza a fizetésükből 2010-ben levont 25 százalék visszamaradt hányadát.
Kitekintő / Krónika.ro