Mindent összevetve elégedetten távozott Bukarestből a külföldi hitelezők – a Nemzetközi Valutaalap (IMF), Európai Bizottság és Világbank – küldöttsége. Jeffrey Franks IMF-képviselő leszögezte, hogy az „óvatos” költségvetés nyár előtt nem teszi lehetővé sem a közalkalmazotti bérek, sem a nyugdíjak emelését, ugyanakkor hatékonyabb energia és támogatási politikát szorgalmazott.
Egyszer s mindenkorra véget kell vetni annak a rendszernek, amelyben az állami és a magánszektorban tevékenykedő „ügyeskedők” meg nem érdemelt nyereségre tesznek szert, míg alkalmazottaik és a széles tömegek fizetik ezen hatékony ügyleteknek a számláját – szögezte le tegnap, a külföldi hitelezők harmadik vizsgálódását összegző sajtótájékoztatón Jeffrey Franks.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének vezetője különben úgy látja, a román kormány és a hatóságok eléggé eltökéltek az állami vállalatok magánosítását és a privát szférából érkező menedzserek kinevezését illetően, ugyanakkor több cselekvést látna jónak, valamint a vonatkozó törvények véglegesítését. Franks elmondása szerint szakértői szinten egyetértés született azt illetően, hogy az ország jól teljesített és eleget tett a hitel-megállapodás követelményeinek.
Dupla haszon az uniós pénz
A gazdasági növekedés kilátásait ismertetve – amely az IMF szerint idén 1,5 százalékos, jövőre pedig 1,8–2,3 százalék közötti lehet – a valutaalapi képviselő hangsúlyozta, hogy mindennél fontosabbak az óvatos döntések. Az Európai Bizottság (EB) ennél valamivel bizakodóbb a fellendülést illetően, legalábbis ami a 2011-es évet illeti. Mint Székely István Eb-küldöttségvezető a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, az uniós hatóság idénre 2 százalékos, jövőre pedig 1,9– 2,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
Az európai alapok lehívását létfontosságúnak nevezve Franks rámutatott: a közösségi pénzek segítségével ösztönözni lehet a gazdaság tevékenységét úgy, hogy közben az államkasszát nem kell megterhelni. „Ez különösen fontos egy olyan időszakban, amikor a pénzügyi nehézségek költségvetési megszorításokat követelnek meg” – tette hozzá, egyben a még véglegesítés alatt álló jövő évi büdzsétervezet témáját is felvezetve.
Béremelés csak nyáron?
Elmondása szerint a jó termésnek köszönhetően jelentősen visszaesett infláció további csökkenésére számítanak, ugyanakkor megegyeztek abban is, hogy az ország 2012-ben három százalék alá szorítja a fiskális deficitet.
„Ez azért lényeges, hogy minél kisebb legyen az ország Európával szembeni sebezhetősége” – fogalmazott Jeffrey Franks, hangsúlyozva, hogy a kormánynak szigorúan korlátoznia kell minden költségvetésen kívüli kiadását. „Megállapodtunk a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak nominális értékének befagyasztásában. Mivel a költségvetés óvatos, abban maradtunk, hogy ha a pénzpiaci változások lehetővé teszik, jövő nyártól emeljük a fizetéseket és nyugdíjakat” – fejtette ki az IMF-küldött.
„Hatékonyság mindenekelőtt”
Összegzésében Jeffrey Franks kitért az energiapiaci árliberalizáció kérdésére is. Sietett leszögezni: a Nemzetközi Valutaalap azt várja el a román hatóságoktól, hogy a villanyáram- és földgázszerződések kivétel nélkül nyitottak és átláthatóak legyenek. „Nem azt kértük, hogy a lakossági energiaárak a legrövidebb időn belül utolérjék a globális szintet, hanem, hogy ez fokozatosan valósuljon meg annak érdekében, hogy a háztartások jövedelemszintje növekedjen” – igyekezett tisztázni az IMF-képviselő.
Majd magyarázatként hozzáfűzte, hogy Románia nagyon drágán importált gázt Oroszországból, amelyet jelentős állami támogatások révén olcsóbban bocsátott a fogyasztók rendelkezésére. „Az állam tehát gyakorlatilag bizonyos üzleteket támogat. Jobb stratégia lenne, ha reálisabb árat szabna meg és kisebb fogyasztásra ösztönözné a vállalkozásokat. A fogyasztást és gyártást illetően hatékonyságra kell törekednünk” – javasolta Franks.
A pénzügyi szakember mindehhez hozzátette, hogy jelenleg a leggazdagabbak részesülnek a legnagyobb támogatásokban, holott a legrászorultabbakon kellene segíteni.
Kitekintő / Új Magyar Szó