Libériában nincs megállás

Amit hétfőn még csak sejteni lehetett, péntekre tény lett: a Nobel-békedíjas Ellen Johnson-Sirleaf kihívója, Winston Tubman visszalépett a libériai elnökválasztás második körétől. Tubman kétnapos nigériai útja után jelentette be: ameddig nem „tiszták” és átláthatók a körülmények, valamint ameddig az ellenzéknek nincs „fair lehetősége” versenybe szállni Sirleaffal, addig nem hajlandó részt venni a választásokon. Az ellenzéki elnökjelölt arra kérte híveit, hogy ne vegyenek részt a november 8-án esedékes szavazáson, és felhívta a figyelmet arra, hogy annak eredményét nem fogja elismerni.

Sirleaf természetesen az ellenkezőjére buzdítja szavazóit. Rádióbeszédében úgy nyilatkozott, Tubman egyszerűen fél a vereségtől és ezért próbálkozik különböző indokok mögé bújva hadakozni. A választási bizottság mindenesetre jelezte, a bojkott ellenére megtartják a jövő heti választást.

Mint ahogy azt már több ízben is megírtuk, az első kör után november 8-ára második fordulót hirdettek, miután egyik jelölt sem érte el az abszolút többséget. Azóta az ellenzéki Winston Tubman fenyegetéseinek eleget téve a Választási Bizottság elnöke visszavonult, valamint sokakat meglepve Prince Johnson a jelenlegi elnök mellé állt, hiába próbálta Tubman egységbe tömöríteni az ellenzékieket.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »