SNS: Esterházy kitüntetése értéktelen és felháborító

Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke szerint felháborító, hogy Esterházy Jánost kitüntették az Egyesült Államokban, ráadásul Berényi József, az MKP elnökének részvételével.

„Az SNS tiltakozik az ellen, hogy rehabilitáljanak, és nemzetközi elismerésben részesítsenek egy olyan személyt, aki hozzájárult a dél-szlovákiai területek elszakításához, aki fehér lovon köszöntötte a horthysta haderőt Kassán, aki Szlovákia érdekei elárulásának szimbóluma” – mondta Danko a TASR hírügynökségnek.

„Esterházy amerikai elismerése ezért botrányos, és semmi értéke sincs. Esterházy a háborús időszak tipikus képviselője volt, aki nem átallotta kihasználni a német terrort és a Lebensraum-politikát egy másik ország területének és lakosságának elrablására. Az ilyen emberek és érdekek miatt indult a második világháború” – tette hozzá a nemzeti párt politikusa.

Az SNS-nek az sem tetszik, hogy a díjátadón Berényi József, az MKP elnöke is részt vett. „Az MKP elnöke részvételével megerősítette, hogy a párt Dél-Szlovákia elszakításának ideája mellett foglal állást. Azzal, hogy Berényi még mindig azt állítja, hogy szlovák állampolgár is, újabb nemzetközi szégyenbe hozta az országot” – szögezte le Danko.

Abraham H. Foxman, az egyik legbefolyásosabb amerikai zsidó szervezet, a New York-i Rágalmazásellenes Liga (ADL) országos elnöke csütörtökön New Yorkban adta át a Jan Karski Bátorság és Szolgálat Díjat Giovanni Malfattinak, Esterházy János unokájának.

Az ADL még októberben ítélte oda kitüntetését posztumusz Esterházy Jánosnak, aki 1942. május 12-én a szlovák parlament egyedüli tagjaként szavazott a szlovákiai zsidók kitelepítése ellen, és fontos szerepet játszott az üldözöttek menekítésében.

A New York-i ünnepségen részt vett Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke, illetve Tarlós István budapesti főpolgármester is.

Esterházy János a két világháború közti Csehszlovákia legjelentősebb magyar politikusa volt. Bár a második világháború alatti szlovák parlamentben ő volt az egyetlen képviselő, aki 1942. május 15-én a zsidóság kitelepítéséről szóló törvény ellen szavazott, a háború után előbb kiadták a szovjet titkosszolgálatoknak, majd a szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte, a vád szerint a fasizmussal való együttműködésért. A szovjet hatóságok 1949-ben visszaadták Esterházyt a csehszlovákoknak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglani büntetést kapott.

Csehszlovákia több börtönében raboskodott, majd 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönében meghalt. A börtönparancsnok nem adta ki hamvait a családnak.

Szlovákia és Csehország máig nem rehabilitálta Esterházyt, s mindkét országban hivatalosan továbbra is háborús bűnösként tartják nyilván.

Kitekintő / Bumm.sk / MTI

Friss hírek