Kína mégsem segíti ki Európát

A világ második legnagyobb gazdasága úgy döntött, nem száll be az Európai Pénzügyi Stabilitási Alap támogatásába, amíg a görög helyzet tisztázásra nem kerül – jelentette a BBC. Európa vezetői múlt héten 1 billió euróra emelték az EFSF alap kapacitását, melyet a bajba került gazdaságok megsegítésére szánnak. Kína, mely külföldi valutatartalékainak értéke meghaladja a 3,2 billió dollárt, érdekelt lenne egy újra stabil európai gazdaság kialakításában, és korábban utalt rá, hogy hajlandó lenne ezért komoly pénzügyi lépéseket is tenni. A visszakozás okának az alap eddig nem kellőképpen meghatározott bevetési körülményeit nevezte meg Csu Kuan-kjao (Zhu Guangyao) pénzügyminiszter-helyettes. „Az alap még mindig nem rendelkezik konkrét ütemtervvel, így egyelőre nem tárgyalhatunk kínai befektetésről” – nyilatkozta.

A múlt héten Kínába utazott Klaus Regling, az EFSF vezetője, kinek látogatására reagálva Csu megerősítette korábbi reményteli kijelentéseit az európai helyzet javulásával kapcsolatban, de ezen felül előrelépés nem történt, annak ellenére, hogy elméletben Kínának érdekében állna az öreg kontinens kisegítése. Az EU számít a keleti ország második legnagyobb exportforrásának, az erős euró jelenléte pedig segít ellensúlyozni a dollár korábbi világgazdasági dominanciáját. A görög népszavazás bejelentése az újabb segélycsomag elfogadását illetően azonban megdöbbentette a nemzetközi közvéleményt, és ez az ami valójában a keleti segítség elmaradása mögött is állt. „Meglepett minket a népszavazás kiírása. Ez a görögök önálló döntése volt, remélem az általa okozott erős bizonytalanság rövid életű lesz” – nyilatkozta Csu még mielőtt a görög vezetés lefújta volna a voksolást.

A Görögország euró zónában maradásának eldöntését célzó találkozó, mely a közeljövőben a tagállamok vezetőinek részvételével kerül megrendezésre, rövid távon a válság elmélyüléséhez, az euróba vetett bizalom gyengüléséhez vezethet. Amennyiben a görögök kikerülnek az egyenletből, fenn áll az esélye annak, hogy a problémák megoldódása helyett más, nehéz helyzetben lévő gazdaságok kerülnek górcső alá egymás után.

Roja Csilla

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »