Magyar standok a Havannai Nemzetközi Vásáron

Idén immár 29. alkalommal rendezik meg a latin-amerikai térség kiemelkedő multiszektorális eseményét, a Havannai Nemzetközi Vásárt (FIHAV 2011). A magyar standra hazai delegációnk Rodrigo Malmierca Díaz, kubai külkereskedelmi és külföldi befektetési ügyekért felelős miniszter társaságában látogatott el – áll a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) sajtóközleményében.

Az Expocuba területén idén a világ közel 60 országból érkezett mintegy 1500 vállalat több mint 14 ezer négyzetméteren állít ki. A 25 magyar kiállító közül 18 személyesen vesz részt a vásáron, míg a többi céget a HITA képviseli. A vásáron bemutatkozó magyar vállalatok elsősorban az innovatív és befektetés-igényes ágazatokból, így az egészségipar, az élelmiszeripar, az építőipar, az autóipar és a gépipar szektoraiból érkeztek.

A vásár második napján, a „Magyar Napon” kubai és magyar állami felsővezetők látogattak el a magyar kiállítói standra, ahol a résztvevő magyar cégek kubai partnereikkel szállodai fejlesztéseket, gyógyszerforgalmazást, kertészeti gépbeszállítást és gépipari gyártást érintő megállapodásokat kötöttek több millió dollár értékben. A két ország üzleti szereplői között aláírt szándéknyilatkozatok és szerződéskötések nagymértékben hozzájárulnak a magyar-kubai gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez és erősítéséhez.

A magyar küldöttséget dr. Nagy Róza, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára vezeti, a hazai cégek számára a bemutatkozási lehetőséget a HITA biztosítja.

HITA

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »