Egykori belügyminiszterre csaptak le a hatóságok

Háborús bűnök elkövetésével vádolják a reggeli órákban előállított egykori belügyminisztert Horvátországban. A ma már visszavonult 89 éves politikus boszorkányüldözésről beszél, s egyben azzal vádolja a kormánykoalíciót vezető valamikori párttársait, hogy csupán a választási kampány miatt kerülhet most a vádlottak padjára.

Josip Boljkovac, aki meghatározó alakja volt a második világháborút maga mögött hagyó Jugoszláviának, majd a függetlenség felé vezető úton az újjászülető Horvátországnak is, 1945 májusában elkövetett rémtettek elkövetésének vádja miatt került a hatóságok célkeresztjébe.

Bár a vádlott és védőügyvédje szerint is az országgyűlési választásokat megelőző figyelemelterelésről van szó, Boljkovac előállítása mégsem érte teljesen váratlanul az országot, hiszen az egykori partizánvezér és társai ellen évek óta tart a horvát belügyi szervek vizsgálata. A mai napig azonban konkrét lépés nem történt az ügyben.

A hatóságok állítják, nem politikai megfontolásból vártak a letartóztatással, hanem be kellett fejezni a tanúk meghallgatását, a dokumentumok elemzését, s ami a legfájóbb pont, az újabb és újabb tömegsírok feltárását.

Kísért a múlt

A most letartóztatott Boljkovac mellett háborús bűnök elkövetésével vádolják azt a Josip Manolićot is, aki 1991-ben a függetlenség kikiáltásának idején Horvátország miniszterelnöke volt, illetve Rade Bulatot, aki a világégés korszakában a délszláv állam egyik legmeghatározóbb partizánvezetőjévé vált.

Megítélésük változatosságát, egyben az ügy kényességét az is bizonyítja, hogy míg egyesek örömmel látják a civilek haláláért felelősnek tartott egykori kommunisták üldöztetését, mások Horvátország nemzeti hőseiként tekintenek rájuk még ma is.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »