Távozik a közéletből a miniszterelnök

Nem tervezi saját párt alapítását Iveta Radičová (SDKÚ-DS) kormányfő, aki a márciusi előrehozott választások után távozik a politikai életből.

Az SDKÚ-t saját pártjának tekinti, sem akarja elárulni. Meggyőződése, hogy pártot értékek mentén kell alapítani, nem pedig azért, mert valaki nem ért egyet valamilyen állásponttal, nézettel. „Ilyen negatív módon nem volna szabad pártoknak létrejönniük” – hangsúlyozta.

Az SDKÚ-DS-ből való távozásának több oka is van, az egyik a politikai erkölcs eltérő felfogása. „Ezzel azonban nem akarom azt mondani, hogy a kollégáim erkölcstelenek. Csak eltérő a látásmódunk” – jegyezte meg a miniszterelnök.

Radičová nem gondolja, hogy távozása gyengíti a jobboldalt. Az erős Smer-SD-vel szemben az SDKÚ-DS, a KDH és a Híd erős jobboldali blokkja tud felsorakozni.

Arra a kérdésre, hogy visszatér-e a politikába a 2014-es államfőválasztás egyik jelöltjeként, férje, a néhai Stano Radič humorista, publicista egyik aforizmájával válaszolt: „Vegyetek be a politikába! Jelige: Jó a gyomrom.” Majd hozzátette, neki az utóbbi időben már komoly görcsei voltak. Teljesen azonban nem zárta ki, hogy elnökjelölt lesz – megfontolja a dolgot.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »