Nincs miért szégyenkeznie a megbukott kormányfőnek

Nem kell szégyenkeznie Iveta Radičovának, és az általa vezetett kabinetnek – jelentette ki Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke a közszolgálati Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című műsorában.

A műsorban Robert Fico, a Smer elnöke azt állította, Radičová Szlovákia valaha volt leggyengébb miniszterelnöke volt.

Fico amiatt is bírálta a kormányt, hogy a gazdasági növekedés ellenére csökkent a fizetések reálértéke, és emelkedett a munkanélküliség, noha csökkenie kellett volna.

Azt, hogy Radičová nem indul az előrehozott választásokon, és azt követően kilép az SDKÚ-ból, Dzurinda a miniszterelnök személyes döntésének tartja, melyet sajnál, de nem tud mást, csak tudomásul venni.

Fico szerint Radičová többször távozott már, de eddig mindig visszatért.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »