Érdemes Kenyának háborúznia?

Nagy fába vágta fejszéjét Kenya, amikor a hónap közepén megindította függetlenedése óta első háborúját a szomszédos Szomáliában tevékenykedő al-Shabaab iszlamista milícia ellen. Akármennyire is megalapozottak a kelet-afrikai ország motivációi, többen is attól tartanak, hogy a hadművelet költségei és biztonsági következményei csak ronthatnak Kenya helyzetén, a harcok pedig feltarthatják a Szomáliába tartó segélyszállítmányokat.

Otthon is félnek

Ugyan a szomáliai beavatkozás hosszú távú célja egy olyan ütközőzóna létrehozása a két ország határán, amelytől a kenyai biztonsági helyzet javulását várják, jelenleg nem a feltétlen biztonságérzet uralkodik az országban. A félelem oka az, hogy Kenya a múltban inkább békésen, diplomáciai úton igyekezett megoldani konfliktusait, a mostani kemény fellépéssel viszont még jobban magára vonhatja a már korábban is problémát jelentő al-Shabaab haragját. Hasonló véleményen lehet az Egyesült Államok is: az ország nairobi követsége a napokban „külföldiek által gyakran látogatott kiemelt kenyai létesítmények és területek (mint például bevásárlóközpontok és szórakozóhelyek)” elleni támadások lehetőségére figyelmeztette a kelet-afrikai országban tartózkodó amerikaiakat.

Ennek fényében nem csoda, hogy a héten elkövetett két nairobi robbantás hátterében is sokan az al-Shabaabot sejtették – ez a félelem beigazolódott, amikor a rendőrség kezére került elkövető az iszlamista szervezet tagjának vallotta magát. A fokozott készültségbe helyezett rendvédelmi erők az elmúlt napokban rajta kívül több, a szervezethez köthető szomáliai és kenyai állampolgárt is őrizetbe vettek. Többen már attól tartanak, hogy a helyzet egészen odáig is fajulhat, hogy a kenyai lakosság az országban élő szomáliak ellen fordul.

Egyedül nem megy

Egyelőre úgy néz ki, hogy Kenya hirtelen felindulásból, alaposabb mérlegelés nélkül vágott bele az akcióba: az országnak jelenleg nincs elegendő kapacitása arra, hogy egyedül űzze ki az al-Shabaabot Dél-Szomáliából. Ennek ellenére nincs nagy tolongás segítség felajánlásáért, az ezzel kapcsolatban hírbe hozott államok rendre cáfolják a pletykákat.

A kenyai hadsereg ügyetlen kommunikációjával így egyre kínosabb helyzetbe hozta saját magát. A fegyveres erők hivatalos álláspontja szerint a szomszédos országban történő beavatkozás közös kenyai-szomáliai hadművelet, így hidegzuhanyként érte őket Sharif Sheikh Ahmed, a szomáliai Átmeneti Szövetségi Kormány (TFG) elnökének hétfői nyilatkozata, amelyben elítélte a kéretlen katonai akciót. Elmondása szerint országa hálásan fogad minden segítséget az al-Shabaab elleni küzdelemben, de csak azzal a feltétellel, hogy Szomália területi szuverenitása nem sérül.

Hasonlóan kényelmetlen következményei voltak annak a kenyai bejelentésnek, miszerint az Egyesült Államok és Franciaország is aktívan segítette a kenyai fegyveresek előrenyomulását. Az Egyesült Államok tagadta, hogy vadászbombázókat vetett volna be Szomália fölött – igaz, erre nem is nagyon lett volna lehetősége, ugyanis a szomáliai beavatkozás híre meglepetésként érte az országot. Ugyan Kenya reménykedhet némi nem katonai amerikai segítségben, a hadsereg egyelőre kitart azon álláspontja mellett, hogy nem kíván részt vállalni a szomáliai konfliktusban.

Franciaország ennél valamivel engedékenyebb volt, de az Egyesült Államokhoz hasonlóan tagadta a kenyai állításokat a hadműveletekben való részvételről. Igaz, fegyveres segítségre tőlük sem lehet számítani, ehelyett az utánpótlás helyszínre juttatását vállalták magukra.

Lehet ebből jól kijönni?

Kenya nem az első olyan ország, amely fegyveres erővel próbál véget vetni az al-Shabaab tevékenységének a térségben: Etiópia 2006-ban – jelentősebb erőkkel és az Egyesült Államok támogatásával – egyszer már megpróbált rendet tenni Szomáliában. A próbálkozás a lázadó csoport fokozott aktivitása miatt három év elteltével eredménytelenül zárult.

Ennek fényében esélyes, hogy a mostani beavatkozással – akármilyen nemes cél is áll annak hátterében – senki nem jár jól: a hadművelet csak átmeneti zavart okoz az al-Shabaab ügyködésében, ugyanakkor feltartja az éhínség sújtotta Szomáliába érkező segélyszállítmányokat és Kenya gyengélkedő gazdaságát is mélyebbre taszíthatja.A lassuló gazdasági növekedés és az inflálódó kenyai shilling mellé igazán nem hiányoztak a háború pluszköltségei. Egy fegyverest nagyjából hétezer shillingbe (15 ezer forintba) kerül naponta a fronton tartani – ha hihetőek a kenyai média beszámolói a négyezer fős csapatlétszámról, ez havonta 840 millió shillingjébe (1,8 milliárd forintjába) kerül az államnak. Ezt persze tovább növelik az olyan költségek, mint például az üzemanyag, utánpótlás, és az sem segít, hogy a kenyai hadsereg egyik új helikoptere már rögtön a hadjárat elején lezuhant.

A háborút megsínyli az államkasszának jelentős bevételt hozó turizmus is. A kenyai vezetés hiába próbált a szomáliai beavatkozás háborúnak bélyegzése ellen tiltakozni, az al-Shabaab fenyegetései gondoskodtak arról, hogy az ország jó időre lekerüljön a nyaralni vágyók úti céljai közül – igaz, a háború ürügyéül is szolgáló emberrablások miatt amúgy is hanyatlóban volt a célpont népszerűsége.