Zavar a brit konzervatívok egységében

Egy lakossági petíció kapcsán indult el az a kezdeményezés, amely jelzi: a jelenlegi konzervatív kormányzás új szakaszba lépett – egy olyan szakaszba, ahol David Cameron brit miniszterelnök ezentúl nem lehet teljesen biztos abban, hogy saját pártjának képviselői támogatni fogják a hivatalos irányvonalat. Az interneten elindult petíció népszavazást kezdeményezett az Egyesült Királyságban mostanság leginkább vitatott kérdés kapcsán: Nagy-Britannia maradjon-e az Európai Unió tagjai? A konzervatív párt 81 tagja és 30 másik képviselő szavazott a párt álláspontjával szemben, támogatva egy referendum kiírását, annak ellenére, hogy a brit miniszterelnök felszólította minden képviselőjét: szavazzon a beadvány ellen. Az indítványt végül sikerült leszavazni, 483:111 arányban.

Nézetkülönbségek a konzervatív párton belül?

A népszavazás maga nem jelentett volna fenyegetést a brit kormány külpolitikájára. A közvélemény-kutatások könnyű győzelmet jeleztek előre a kabinet számára, ám egy esetleges vereség esetén se lett volna kötelező jellegű az eredmény David Cameron kormányfőre nézve.

Ám az állampolgároknak sikerült rátapintani a toryk egy érzékeny pontjára, ugyanis a miniszterelnök és a „hátsó pados” tory képviselők közt már a közelmúltban is volt vita a téma kapcsán.

Az indítványt támogató képviselőcsoport heves ellenállásba ütközött az Alsóház többségének részéről. Cameron személy szerint közölte, hogy egy ilyen népszavazás katasztrofális következményekkel járna a jelenlegi gazdasági válság közepette. Emellett felszólította a képviselőket, szavazzanak a kezdeményezés ellen.

Mindennek ellenére 81 képviselő támogatta a toryk részéről a népszavazási indítványt, két képviselő tartózkodott, és további 12 képviselő nem szavazott (köztük William Hague külügyminiszter, akinek korábban kellett távoznia az ülésről).

Ez volt az eddigi legnagyobb mértékű lázadás egy konzervatív kormányfővel szemben az Európa-kérdés kapcsán. Előzőleg még John Major brit miniszterelnök idején, 1993-ban került sor ilyen nézeteltérésre, akkor 41 képviselő ment szembe a kormány álláspontjával, a maastrichti szerződés vonatkozásában.

A tory képviselők erőteljes neheztelésüket fejezték ki a miniszterelnök azon lépésével kapcsolatban, amikor Cameron összezárásra szólított fel, kötelezve a képviselőket arra, hogy a kormány álláspontjának megfelelően szavazzanak. Ellenkező esetben a szembeszálló képviselő retorziókkal számolhat.

Pro és kontra

David Nuttall, az a tory képviselő, aki beterjesztette az Alsóház elé a népszavazási indítványt, állította: több, mint 40 millió olyan szavazati joggal rendelkező egyén van Nagy-Britanniában, akiknek nem kérték ki a véleményét az Európai Unióhoz fűződő viszony kérdésében.

Emellett szerinte a brit Parlament egyre kevesebb tényleges hatalommal bír, ahogy az EU „egyre jobban befurakodik a nemzeti politika különféle területeire.”

Az Alsóházban lezajlott vita során David Cameron miniszterelnök kijelentette, együttérez lázongó képviselőtársaival, s megérti azok vágyakozását egy alapvető reform után az Európai Unió és Nagy-Britannia közti kapcsolatokat illetően. Biztosította a jelenlévőket arról, hogy továbbra is elkötelezett annak kapcsán, hogy hatáskörök kerüljenek vissza Brüsszeltől Londonhoz.

Ám a népszavazásról szólva úgy fogalmazott, a jelenlegi gazdasági válság közepette szörnyű az időzítés, a brit nemzeti érdek is azt kívánja, hogy az ország az Európai Unió része maradjon.

Ha a szomszédod háza lángokban áll, az első gondolatod az kell, hogy legyen, hogy segítesz eloltani a lángokat – nem utolsósorban azért, hogy ne csapjanak át a lángok a saját házadra.

A miniszterelnök mellett a legtöbb kritikát William Hague külügyminiszter kapta, aki a vita során – amelyről idő előtt kellett távoznia – „graffitinek” nevezte a beadványt. A későbbiek során pedig úgy nyilatkozott, egy népszavazás „csak fokozná a gazdasági bizonytalanságot ilyen nehéz időkben” és a brit állampolgárok többsége nem szeretne „az Európai Unió egészére igent vagy nemet mondani.” Hague-t a népszavazás támogatói ezt követően azzal vádolták, hogy feladta euroszkeptikus elveit.

A liberális demokrata képviselőket szintén érte támadás, ám egyik képviselőjük ezekre annyival reagált, hogy a párt egy hasonló referendumot kizárólag az EU-Nagy-Britannia viszony alapvető változása esetében támogatna. Nick Clegg miniszterelnök-helyettes szerint pedig az eurózóna jelenlegi válsága a legrosszabb időszak annak megvitatására, hogy a szigetország kilépjen-e az Európai Unióból.

Ha a miniszterelnök a saját képviselőtársait sem képes meggyőzni, hogy bízhatna az ország abban, hogy képes sikerre vinni a Nagy-Britannia számára fontos ügyeket?

Ennek ellenére egyetértett a miniszterelnökkel abban, hogy a jelenlegi pillanat nem alkalmas egy ilyen jellegű népszavazás megtartására. Szerinte „a legjobb válasz a brit nép aggodalmaira az Európai Unióval kapcsolatban, ha megreformáljuk a rendszert, nem pedig kilépünk belőle.”

Gömöri Roland

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »