Kirúgta két miniszterét a dél-afrikai elnök

Jacob Zuma, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke menesztette két miniszterét korrupciós ügyeik és hivatali visszaélésük miatt. Az esetet kivizsgáló ombudsman jelentése szerint Sicelo Shiceka volt közigazgatási miniszter mintegy 68 ezer amerikai dollárt (14,5 millió forint) költött luxuskiadásokra, természetesen állami pénzekből. Az összeg nagy részét szállodai számlák teszik ki, de az ex-miniszter költségvetési pénzből látogatta meg egy svájci börtönben lévő barátnőjét is.

Zuma felfüggesztette hivatalából az országos rendőrfőkapitányt is, aki állítólag jogtalanul adott bérbe rendőrségi épületeket a kormányhoz egyébként közel álló vállalkozóknak. A rendőrfőnök, akárcsak az ex-miniszterek tagadják a vádakat és határozottan állítják, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követtek el.

Független elemzők szerint Zuma akciója egyértelműen a jövő évi választásokra irányuló kampányfogás. Az elnök mindezidáig nem nagyon foglalkozott a korrupcióval és az állami pénzek pazarlásával, amely miatt sok kritikát is kapott, főleg legfőbb pártbeli vetélytársától, Julius Malemától. Az minden esetre meglepő, hogy olyan emberekkel szemben lépett fel Zuma, akik eddig legközelebbi szövetségesei közé tartoztak.

Lukács Ádám Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »