Virágzik a fegyvercsempészet Szíriában

A szíriai tüntetésekkel és a kormánycsapatokkal történő véres összecsapásokról szóló híradásokkal párhuzamosan az utóbbi időben több nagy nemzetközi biztonságpolitikai kutatóintézet is beszámolt az országba irányuló illegális fegyvercsempészet nagymértékű felfutásáról.

Főként a szomszédos Libanonból Szíriába illegálisan bejutó fegyverek mennyisége nőtt meg látványosan. A szakértők szerint e nagymértékű növekedés mögött elsősorban a tisztán profitot kereső, egyébként is fegyverkereskedelemmel foglalkozó személyek, szervezetek állhatnak, nem pedig bármely szír politikai oldalt támogató erők. „Az évek óta a szíriai határ mentén tevékenykedő csempészek az utóbbi hónapok eseményeit követően felfuttatták a Szíriába szánt fegyverek mennyiségét…úgy tűnik, hogy az illegális fegyverpiac jelentős fejlődésen ment keresztül egy olyan országban, amelyben – ellentétben például Libanonnal, Irakkal, Jemennel vagy Líbiával – hagyományosan kevés fegyver volt magánkézben.” — elemzi a helyzetet Peter Harling, az International Crisis Group Damaszkuszban dolgozó szakértője.

A térséggel foglalkozó nyugati diplomaták és szakértők többségének véleménye szerint a növekvő fegyvercsempészet mögött egyelőre nem államok vagy az ellenzékiekkel szimpatizáló szervezetek állnak, hanem a „hivatásos” fegyvercsempészet egy korántsem elhanyagolható méretű csoportja. Ahogy Harling fogalmaz: „Nem gondolom, hogy az események jelen állása szerint külföldi hatalmak játszanának jelentős szerepet ebben a folyamatban, mint ahogyan azt a szír vezetés folyamatosan hangoztatja. A szír emberek mindkét oldalon azért vásárolnak fegyvereket, hogy megvédjék magukat.”

Az alavita lakosságú településeken azért vásárolnak fegyvereket a lakosok, hogy az esetleges bosszútól megvédjék magukat, míg a többségében szunnita összetételű ellenzék a kormány tüntetésekre adott egyre keményebb válaszlépéseivel szemben kívánja megvédeni magát. Ez a helyzet persze a fegyverkereskedők számára a legkedvezőbb, hiszen pártállástól függetlenül növekszik a fegyverek iránti igény, amely közép- és hosszú távon komoly biztonsági kockázatokat jelent. A helyzet – meglehetősen érdekes módon – kezd az egykori libanoni helyzetre hasonlítani. A szomszédos államban ugyanis a több évtizedes polgárháború, majd pedig az Izraellel vívott legutóbbi hadjáratok idején jelentős mennyiségű fegyver érkezett mind a különféle csempészek, mind pedig Szíria részéről. A csempészet iránya most megfordulni látszik. A jelenleg Szíriába tartó legtöbb fegyver egyébként az 1975-1990 közötti libanoni polgárháború, illetve a 2003-as iraki invázió idejéből származik.

Az Al-Asszad elnök vezette szír kormány természetesen egyre sűrűbben emel szót ez ellen, elsősorban külföldi hatalmakat vádolva a csempészet burkolt támogatásával. Szaad Hariri volt libanoni miniszterelnököt például már többször érte az a szíriai vád, hogy támogatja a szír ellenzékieket, pénzt és fegyvereket küldve nekik különböző libanoni csempész szervezeteken keresztül. A megvádolt libanoni politikai körök tagadták a feltételezést, és több letartóztatás is történt az elmúlt hetekben, melyek során libanoni és szír állampolgárokat fogtak el fegyverkereskedelem vádjával. Ezzel egyidőben libanoni sajtójelentések szerint az Al-Asszad korábbi támogatását élvező és a szír vezetéssel jó politikai kapcsolatokat ápoló síita Hezbollah mozgalom fegyveresei az utóbbi hetekben nagyobb számban jelentek meg a libanoni-szír határon és maguk próbálják meg megakadályozni a szerintük nagyobbrészt szír ellenzékiek kezébe kerülő fegyverek átjutását.

Szakértők szerint egyértelmű jele, hogy valóban nagymértékű élénkülés figyelhető meg a Szíriába irányuló fegyvercsempészet területén, hogy árnövekedés jelentkezett a piacon. Egy – a libanoni An-Nahar napilapnak nyilatkozó – fegyverkereskedelemmel foglalkozó észak-libanoni szerint az egyszerűségük okán legelterjedtebb Kalasnyikov gépkarabélyok átlagára a korábbi évek stabil 800$ -os szintjéről március óta majdnem 1500$-ra emelkedett. Ugyanezen idő alatt a kézigránátok ára szintén megduplázódott, míg a szintén nagy „népszerűségnek” örvendő szovjet és egyéb közel-keleti gyártmányú RPG gránátok ára közel megháromszorozódott. A fegyverek elsősorban Libanonból, déli irányból Jemenből, illetve Törökország felől érkeznek, a legtöbbször autóval, illetve a határ közelében gyalogosan.

A kérdésről nyilatkozó nyugalmazott libanoni katonatiszt, Elias Hanna tábornok szerint „több mint 50 illegális átkelőhely működik Libanon és Szíria közös határán és egyszerűen nincs elégséges számú katona, illetve jármű, infrastruktúra a határ teljes ellenőrzésére.” A volt katonatiszt véleménye szerint bár a határon jelenleg átjutó könnyű, illetve kézifegyverek nem befolyásolják jelentősen a szíriai erőviszonyokat, a helyzet nagymértékben megváltozhat, ha a környező országok esetleg úgy döntenek, hogy segítségére sietnek a szíriai ellenzéknek és komolyan felfegyverzik azt. „Amennyiben az olyan komoly hatalmat képviselő országok, mint például Törökország, úgy határoznak, hogy támogatják Al-Asszad elnök ellenzékét, és nagy tűzerejű nehézfegyverek átjutását teszik lehetővé a határokon, a jelenlegi erőviszonyok azonnal felborulnak.” – fogalmaz a tábornok. Vagyis amint a mostani, még csupán a „magánszektort” érintő fegyvercsempészet esetleg állami szintű támogatássá alakul, az már komolyan befolyásolhatja a szíriai eseményeket.

Lesták Tamás

Friss hírek