Líbia hivatalosan is felszabadult

A Nemzeti Átmeneti Tanács (NÁT) vezetője Musztafa Abdel Dzsalil Bengáziban az eufórikus tömeg előtt – akik a líbiai nemzeti zászlót lobogtatták és a nemzeti himnuszt kántálták – deklarálta országa függetlenségét. A beszédében Dzsalil köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a harcokban. Ez egy történelmi pillanat az egész nemzet számára. Dzsalil azonban figyelmeztetett arra is, hogy az átmenet folyamata nemcsak az Átmeneti Tanács tagjaitól követel meg ember feletti energiát, hanem az ország összes polgárától.

A NÁT jövőbeli elképzelései között szerepel, hogy nyolc hónapon belül lebonyolítják a választásokat, ahol a nemzeti alkotmányozó nemzetgyűlés tagjaira lehet majd voksolni, s mellyel egy demokratikus rendszer alapjait szeretnék lerakni. Dzsalil beszédében kitért arra is, hogy az ország törvénykezése az iszlám jogon, a sarián fog alapulni, s az ezzel ellentétes jogszabályok megsemmisítésre kerülnek.

Nemcsak a líbiai népnek mondott köszönetet beszédében, hanem az összes nemzetközi szervezet megemlítésre került, mely támogatásban részesítette az elmúlt hónapokban a líbiaiakat, így az Arab Ligának, az ENSZ-nek és az Európai Uniónak is megköszönte a segítséget.

A polgárháború lezárultaés az ország felszabadulása után azonban kérdés, hogy mi lesz a fegyveres csapatokkal, melyek főszerepet játszottak a diktatúra felszámolásában. Egyelőre az alakulatok nem rakták le a fegyvereiket és bizonyos egységek, főként azok, melyek Miszráta és Bengázi városából származnak, viszonylagos befolyással is rendelkeznek, hiszen kivették részüket nemcsak a főváros, Tripoli, felszabadításából, hanem Szirte városának a több mint egy hónapig tartó ostromából is, és így az egykori zsarnok, Kadhafi megölésében is kulcs szerepet játszottak, akinek a halálát továbbra is homály fedi.

 A holttestet átszállították Misztrátában, ahol egy hűtőházban tették közszemlére, ugyanis az emberek látni akarják a diktátort. „42 évig uralkodott felettünk. Míg élt lehetetlen volt látni őt, ezért most itt vagyunk, hogy lássuk.” – mondta egy látogató az Aljazeera hírtelevíziónak. A Kadhafi család, melynek egy része Algériába menekült, visszaköveteli Moammer Kadhafi és egyik elhunyt fiának holttestét, hogy megadják nekik a végtisztességet.

Bartók László

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »