Matovicék csak feltételekkel hajlandók támogatni a költségvetést

Igor Matovič és az Egyszerű Emberek hajlandóak támogatni a költségvetést, azonban két feltételük van: befagyasztanák a képviselői fizetéseket, és kifizettetnék a pártokkal a választásokat. Matovič erről a parlament mai ülésén beszélt. A négy képviselő azt szeretné, ha a törvényhozás jóváhagyná a képviselők, a miniszterek és a kormányfő fizetésének befagyasztására tett javaslatukat.

„Úgy gondoljuk, hogy a fizetéseket be kellene fagyasztani mindaddig, míg Szlovákia nem ér el kiegyenlített költségvetést. Ha most nem megy át a javaslatunk, a közjogi tisztségviselők bére 18,8 százalékkal emelkedik jövőre” – figyelmeztetett a független képviselő. 

Az Egyszerű Emberek második feltétele, hogy a politikai pártok saját zsebből fizessék ki az előrehozott választások kiadásait. Azt javasolják, hogy a pártok legalább a közvetlen, 10 milliós kiadásokat fedezzék. Véleménye szerint mivel az előrehozott választások „szuperüzlet” a politikai pártoknak, a márciusi előrehozott választások után a szavazatokért kapott pénz legalább feléről le kellene mondaniuk.

„Mi úgy véljük, ezek teljesíthető és sportszerű feltételek. Ha nem teljesítik őket, Dzurinda úr menjen a Smer után, és fogadják el közösen a költségvetést” – mondta a parlamentben Matovič. 

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »