Nem feledkeztek meg Kubáról

A FAO (ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) jelenleg 29 projektben működik együtt Kubával, többek között a fenntartható erdőgazdálkodás, a halászat és az öntözés fejlesztése terén, továbbá ehhez hasonló programokat indított el a kubai kormány az ország minden tartományában.

A városi- és az elővárosi mezőgazdaság fejlesztéséről szóló értekezletek Porto városában zajlottak, kubai szakértők és az ENSZ szakosított szervének tisztviselői részvételével. Ez a találkozó nagyon fontos a térség számára, hiszen ez a támogatás hozzájárul Kuba technológiai fejlettségének növeléséhez a mezőgazdaságban, ami fontos bevételi forrása az országnak.

A FAO minden évben október 16-án – alapítása napján – a Világélelmezési nap keretében felhívja a figyelmet az egész világot sújtó nyomor és éhezés jelentőségére. A szervezet álláspontja szerint nem az élelmiszerhiány okozza ezt a jelenséget, sokkal inkább a kormányok helytelen intézkedése, mely nem biztosítja a hozzáférhetőséget és a megfelelő elosztást.

A Kubával kialakított projektek remélhetőleg lehetővé teszik a hatékony elosztást a termelőktől a fogyasztókig, amely így a közvetítőket kiiktatva alacsonyabb árakat hozhatna létre a piacon. További fontos célkitűzés – amennyiben sikeres lesz a folyamat – a Dél-Dél együttműködés kereteibe való kiterjesztés.

Vandlik Mária

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »