Legalizálná az amerikaiak fele a marihuánát

Az amerikaiak 50%-a támogatja és csak 46 %-a ellenzi a marihuána legalizálását a Gallup legfrissebb felmérése szerint. Ez az eddig mért legmagasabb támogatottság, és most először vannak többen a legalizálás pártolói az ellenzőknél.

A Gallup 1969 óta tesz fel erre vonatkozó kérdést. Akkor csupán 12% értett egyet a legalizációval, és egészen a 90-es évek közepéig 20-30 százalék között stagnált a támogatottság. Azóta viszont folyamatosan nő a támogatók köre: 2009-ben lépte át a 40 százalékot, a jelenlegi érték pedig új mérföldkőt jelent. Nem meglepő módon a magukat liberálisnak vallók (69%), illetve a 18-29 évesek körében (62%) legnépszerűbb a javaslat, miközben az idősek és a konzervatívok között a legtöbb az ellenző. 

A National Institute on Drug Abuse szerint a marihuána a legelterjedtebb illegális kábítószer az Egyesült Államokban: egy 2009-es felmérés 16,7 millióra tette azoknak a számát, akik a megelőző egy hónapban legalább egyszer használták. A Gallup tavalyi közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 70%-a támogatja a marihuána gyógyászati célú felhasználását, ami több államban is legális már. Egy átfogóbb legalizálásra vonatkozó kaliforniai népszavazási kezdeményezés viszont tavaly novemberben a választók 54%-ának ellenzése miatt elbukott – pedig a Gallup mérése szerint a Kaliforniát is magába foglaló nyugati régió a legfogékonyabb a javaslatra.

Tábor Áron

Friss hírek