Nem mond le Ausztrália első női miniszterelnöke

Julia Gillard ausztrál miniszterelnök asszony eltökélten ragaszkodik pozíciójához, annak ellenére, hogy a legfrissebb közvélemény kutatások szerint jelentős mértékben veszített népszerűségéből. „Én leszek a miniszterelnök a 2013-as választásokig, amikor majd az ausztrál lakosság kifejezheti a véleményét” – olvasható Gillard nyilatkozata a Channel NewsAsia honlapján. Gillard nemrég a legfelsőbb bíróság által törvénytelennek nyilvánított bevándorlást szabályozó törvényjavaslata miatt veszített népszerűségéből, a múlt héten pedig a szénadó beveztésére tett kísérlete váltott ki heves tiltakozást.

Az ellenzék azután kezdte sürgetni egy új választás kiírását, hogy az alsóház elfogadta a Gillard által támogatott – ám egy éve még szigorúan elutasított –, mély ellentéteket keltő, szénadót bevezető törvényjavaslatot. A 2010-es választás előtt alig két hónappal Gillard, akkori miniszterelnök-helyettes „puccsot” hajtott végre Kevin Rudd Munkáspárti miniszterelnök ellen – írja a BBC –, melynek eredményeképp ő lett az Ausztrál Munkáspárt vezetője és egyúttal ausztrália első női miniszterelnöke is. Gillard többek között annak is köszönhette sikerét, hogy Rudd-dal szemben ellenezte a szénadó bevezetését.

Ausztrália élen jár az egy főre jutó szennyezőanyag kibocsátásban és egyben igen jelentős szén exportőr: a klímaváltozás lassítása érdekében már régóta küszködnek környezetszennyezést korlátozó törvények bevezetésével, ám eddig sikertelenül. A „Tiszta Energia Törvényjavaslat 2011” 2012 júliusától vetne ki adót az ország legnagyobb szénkibocsátóira, mely annak ellenzői szerint csökkentené a munkahelyek számát és növelné a megélhetési költségeket. Tony Abbott ellenzéki vezető megfogadta, hogy visszavonja a javasolt adónemet, amennyiben megválasztják.

A legutóbbi Nielsen közvélemény-kutatás szerint a Munkáspárt népszerűsége, annak ellenére, hogy az elmúlt hónap során három százalékpontot javult, továbbra is igen alacsony: mindössze 30 százalék, szemben az ellenzéki Liberális/Nemzeti koalíció 48 százalékával. A kisebb pártok eredményével is számolva egy előrehozott választás esetén az ellenzék 57–43 százalékos többséggel nyerne a hatalmon levő Munkáspárttal szemben. Szintén a Nielsen által végzett közvélemény-kutatás szerint Kevin Rudd külügyminiszter 61 százalékával lényegesen nagyobb népszerűségnek örvend, mint a csupán 30 százalék által támogatott Gillard miniszterelnök-asszony.

Konrád-Tevely Nikolett

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »