Tizennyolc ellenzéki párt fogna össze Dél-Szudánban

Tong Lual Ayat, az Egyesült Demokrata Párt (United Democratic Party, UDP) elnöke a Sudan Tribune nevű lapnak adott interjújában jelentette be, hogy a pártalakítás már megkezdődött. A célok és alapelvek megfogalmazásánál tart éppen a folyamat, melyek közül a legfontosabb – amiben tehát mindegyik párt egyetért –, hogy alternatívát adjanak a kormányzó Szudáni Nép Felszabadító Mozgalommal (SPLM) szemben.

Dél-Szudánban ugyan többpártrendszer van, hivatalosan 23 regisztrált párt létezik itt, azonban a függetlenség kivívásáért legtöbbet tevő Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom (SPLM) befolyása és támogatottsága eddig megkérdőjelezhetetlennek tűnt. A helyzeten az sem segített, hogy a sok ellenzéki párt csak tovább osztotta azokat, akik valamiért nem értettek egyet a vezetéssel, ráadásul Tong Lual Ayat szerint a kis pártok többsége nem is rendelkezik konkrét politikai célokkal, sőt, gyakran valódi tagjai sincsenek, csak aktivistáik. Ezért kulcsfontosságú egy egységpárt létrehozása, mely így jelentősebb ellenzéki erőt képes alkotni.

Onyoti Adigo, a legerősebb ellenzéki párt, a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom a Demokratikus Változásért (SPLM-DC) elnöke szerint ugyan még nincs teljes konszenzus a tizennyolcak között, de már így is „jelentős erőt” képviselnek.

Dél-Szudán frakcióiról az amerikai diplomácia már évek óta tud. Az ellenzékiek lépése még közelebb vezethet egy súlyosabb belpolitikai válsághoz, amennyiben nem sikerül az SPLM-mel elégedetleneket a demokratikus keretek között tartani.

Weszprémy Gábor

Friss hírek