A szír nép mellé állt az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa

Háromezerre nőtt az arab tavasz halálos áldozatainak száma Szíriában, miután a pénteki ima utáni demonstrációk során legalább hat ember vesztette életét, a leghevesebb összecsapások Damaszkusz külvárosában és Aleppóban zajlottak. Az ENSZ adatai szerint az eddigi áldozatok között legalább 187 gyermek.  A szervezet Emberi Jogi Főképviselője, Navi Pillay nyilatkozatában együttműködésre és a civil lakosság védelmére szólította fel a nemzetközi közösséget, véleménye szerint az országot véres polgárháború réme fenyegeti.

A civilek bántalmazását megtagadó átállt katonák és a biztonsági erők között fegyveres összetűzések alakulnak ki, melyek a teljes káosz szélére sodorhatják Szíriát. A diplomata azt is hozzátette, hogy csak az elmúlt tíz napban száz halálos áldozatot követeltek az összecsapások a tüntetők és a kormány emberei között.  Pillay szerint a rezsim vezetése súlyos mulasztást követett el, mikor nem védte meg népét és megtagadta a nemzetközi szervezetekkel az együttműködést. Mivel alapvető emberi jogok sérülnek, a reálpolitikai érdekeket félre kell tenni, szögezte le nyilatkozatában a főképviselő. Pillay továbbá felvetette az emberiesség elleni bűncselekmények lehetőségét Szíria esetében, ezért sürgette a Biztonsági Tanácsot, hogy utalja az ügyet a Nemzetközi Bíróság elé.

Az ENSZ mellett az Arab Liga is foglalkozik a szír kérdéssel, hat tagállam egy rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte, áll a szervezet csütörtöki nyilatkozatában. A találkozó külügyminiszteri szinten zajlana, azonban több információt nem közöltek az illetékesek.

Horváth Hajnalka

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »