Gasparovic akár Ficot is kinevezheti miniszterelnöknek

Ivan Gašparovič államfő bejelentette, az alkotmány értelmében a keddi sikertelen bizalmi szavazás után nincs más lehetősége, mint az egész kormányt meneszteni. Hétfőn a parlamenti pártok vezetőivel ül asztalhoz, hogy pontosítsák a további lépéseket. Nem biztos, hogy Radičová kap még egy esélyt.

A köztársasági elnök péntek délelőtt Iveta Radičová kormányfővel tárgyalt. Ezt követően jelentette be, hogy egyelőre ugyan nem menesztette a kormányt, azonban erre sor kerül, mivel ez alkotmányból eredő kötelezettsége.

Hétfőn a parlameti pártokkal egyeztet a továbbiakról, arról, hogy képes lesz-e valaki többségi kormányt alakítani, vagy esetleg egy kisebbségi kabinet áll össze. „Máskülönben a további lépés az, hogy én nevezek ki egy hivatalnokkormányt“ – szögezte le az államfő.

Radičová a találkozó után nem nyilatkozott a sajtónak. Akár távozhat is pozíciójából, amennyiben másnak többségi kormányt sikerül felállítania, és Gašparovič sem nevezte meg egyetlen és kizárólagos lehetőségként, hogy az eddigi miniszterelnökkel képzeli el az ország kormányzásának folytatását. Miroslav Kusý politológus ezzel kapcsolatban kifejtette, véleménye szerint az államfő úgy manőverezik, hogy Robert Fico, a Smer vezetője kapjon megbízást az ideiglenes időszak végéig.

Az új kormányra azért van szükség, mert a Radičová-kabinet kedden a bizalmi szavazással összekötött eurós mentőalap kibővítéséről szóló szavazásnál megbukott. A parlament tegnap este jóváhagyta a választási időszak lerövidítéséről szóló alkotmánytörvényt, mely szerint márciusban előrehozott parlamenti választást tartanának. Ezt követően elfogadták az eurósánc bővítését is.

bumm.sk

Friss hírek

Piaci körkép: éves mélypontján a DAX

Jelentős eladási hullám bontakozott ki a hét utolsó kereskedési napján az európai részvénypiacokon, a DE30 több mint 2%-kal került lejjebb és közel kétéves mélypontra jutott. Az eleve borús hangulatot a német BMI adatok rontották tovább.

Read More »