Megalakult a Szabad Szír Hadsereg

A 2011 márciusa óta sokat változott a szíriai felkelést támogató csoportok magatartása, a többnyire békés tüntetéshullám fegyveres felkeléssé változott. A kormány és az Aszad-rezsim ellen tüntető tömeget eddig az ellenzéki pártok és radikális iszlamista csoportok támogatták (mint például a Muszlim Testvériség), ám ezek a csoportok eddig a tiltakozás viszonylag békés formáját választották. Eltekintve a néhány kisebb-nagyobb lövöldözéstől, melyekben a kormány vádjai szerint az úgy nevezett csőcselék több rendőrt és katonát is megölt.

Szeptember végén azonban új felkelő csoport alakult, melynek célja a demonstrációkon résztvevő szír polgárok fegyveres védelme. Az új alakulat Szabad Szír Hadseregként mutatkozott be és több televíziós társasághoz is videóüzenetet juttattak el, melyben kijelentették, hogy hamarosan támadásokat fognak végrehajtani a kormány által a nép ellen vezényelt katonai és rendőri alakulatok ellen. A csoport elsősorban a szír hadsereg dezertált tagjaiból áll, akik szembefordultak az Aszad-rezsimmel és az országot irányító Baath párttal.

A fegyveres csoport vezetője Riad Al-Assad vezérőrnagy lett, aki szintén a kormány által irányított hadseregből állt át a nép oldalára. A kormányellenes fegyveres csoport szervezeti felépítése és hierarchiája hasonlít a hadseregnél megszokotthoz, a vezérőrnagy szerint a Szabad Szír Hadseregnek már több mint 10 ezer tagja van. A különböző hírcsatornákhoz eljuttatott üzenetükben azt állították, hogy a szervezet Szíria több pontján is ellenőrzése alá vont kisebb-nagyobb területeket.

Sok elemző és megfigyelő azonban kétségbe vonja az alakulat létezését, ugyanis szerintük a szervezetet a szír rezsim hozta létre azért, hogy megmutassa a világnak hogy fegyveres „terroristák” ellen harcol, és ezzel kívánja igazolni a felkelők elleni brutális fellépés jogosultságát.

Nagy Mihály

Friss hírek