Iraki al-Kaida: gyengül vagy erősödik?

Az al-Kaida Oszama bin Láden halála óta láthatóan meggyengült, nem kis mértékben éppen azoknak a papíroknak köszönhetően, amelyeket a terrorista szervezet volt vezetőjének házában találtak. Irakban azonban úgy tűnik, nem lesz könnyű felszámolni a csoport helyi szárnyát, még akkor sem, ha az amerikai vélemények szerint a szervezet hamarosan megsemmisül.

Az Iraki al-Kaida nem először néz szembe azzal a ténnyel, hogy likvidált vezetőit valamilyen módon pótolni kell – elég csak a hírhedt Abu Muszab Al-Zarqawira gondolni –, így Oszama bin Láden halálát követően sem valószínű, hogy nagymértékű változás következne be. Bár az elmúlt időszakban csökkent az elkövetett merényletek száma, azonban attól még távol van az ország, hogy biztonságosnak lehessen minősíteni.

Az Egyesült Államok egy Irakban szolgáló tábornoka az elmúlt napokban határozottan állította, hogy „drámai csökkenés” tapasztalható az al-Kaida helyi szárnyának aktivitásában, amely egyaránt köszönhető a „források elapadásának, a belső harcoknak, annak, hogy csökkent az öngyilkos merénylők száma és azoknak az iraki erőfeszítéseknek, amelyekkel a szíriai határt ellenőrzik”. Ezzel Mike Mullen, az amerikai egyesült vezérkar visszavonult vezetőjének véleményét erősítette meg, aki szerint az al-Kaida gyakorlatilag eltűnt a közel-keleti országból.

Az al-Kaida iraki szárnyának esetleges meggyengülése és megsemmisülése kulcsfontosságú kérdés lehet a továbbiakban, hiszen az amerikai katonai tanácsadók 2011. december 31. utáni szerepéről egyelőre nincs megállapodás a felek között, így az iraki biztonsági erők könnyen magukra maradhatnak a merényletek elleni harcban.

Annyi bizonyos, hogy merényletek még mindig szinte napi szinten bénítják a közel-keleti ország életét, és követelnek áldozatokat. Az al-Ahram összefoglalta, hogy az utóbbi napokban, hetekben milyen események történtek, amelyek az al-Kaidához köthetőek. Ezek közül a legnagyobb nyilvánosságot a síita zarándokok elleni támadások kapták, amelyek egy részét ráadásul Anbar tartományban követték el, amely a terrorista csoport központjának tekinthető.

A síiták mellett nem kímélték a kormányhoz hű, egyébként szunnita Ébredés Tanácsának tagjait sem, akiket, mióta egyezséget kötöttek a kormánnyal illetve az amerikai erőkkel, az al-Kaida árulónak tart. Az al-Ahram úgy tudja, hogy az ISI (Iszlám Államot Irakba), amely egyfajta ernyőszervezetként funcionális a radikális szunnita csoportok, így az al-Kaida helyi szárnyának részére is, augusztusban 35 merényletet vállalt magára – a legtöbbet síiták ellen követték el.

Az ISI augusztusban rendkívül aktívan tevékenykedett azért, hogy a felekezeti ellenségeskedést tovább hevítse; a síiták elleni támadások mellett olyan szunnitákat is folyamatosan véres akciókkal fenyegetnek, akik az amerikaiakat vagy az iraki kormányerőket támogatják. Szakértők szerint az al-Kaida célja a 2006-2007-es helyzet újjáélesztése, amikor az ország valóban nagyon közel járt egy polgárháború kirobbanásához. Ehhez a legalkalmasabb eszköznek a síita zarándokok elrablását illetve megölését tartják, és amíg a szunnita-háromszögként ismert Anbar-Salaheddin-Dijala tartományok utánpótlást szolgáltatnak a szervezetnek, addig ezek az akciók nem is fognak megszűnni.

Iraki illetékesek szintén nem olyan bizakodóak az al-Kaida elleni harcot illetően, mint amerikai kollégáik. Husszein Kamal, a hírszerzésért felelős miniszterium helyettes vezetője például arra figyelmeztetett, hogy a terroristák új csoportokat hoznak létre, és immáron a harmadik generációval kell az ország vezetésének szembenéznie. De az amerikaiak magabiztosságát is valamelyest gyengíti a tény, hogy néhány napja vérdíjat tűztek ki az al-Kaida iraki szárnyának új vezetőjére, Abu Du’ara – 10 millió dollárral lehet gazdagabb, aki releváns információval szolgál a hollétéről.

Jeszenszky Nóra

Friss hírek