Olajkatasztrófa fenyegeti Új-Zéland partjait

Továbbra is bizonytalan az állapota annak a tankerhajónak, ami Új-Zéland egyik legszebb partvidékénél, az északi Tauranga város közelében futott zátonyra szerdán, melynek következtében olaj ömlött a tengerbe – közölte a BBC. A Rena – egy 47 ezer tonnás, a görög Costamare cég tulajdonában álló libériai jelzésű hajó – tizenkét tengeri mérföldre a parttól, egy korallzátonyon rekedt meg. Az ország egyik legsűrűbben látogatott turistaövezetének partjánál kiömlött húsz-harminc tonna olaj eddig egy öt kilométeres körzetben terjedt szét.

Az illetékes hatóságok szerint az olaj egyelőre nem a szállítmányból került a tengerbe, hanem a hajó megroncsolódott vezetékeiből. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az előrejelzések viharos széllökéseket és erős hullámzást mondanak hétfőre, mely azért is kritikus, mivel a hajónak csak az egyik vége van a zátonyon fennakadva, míg a hátsó része szabadon sodródik, és ez az állapot a hajó kettétöréséhez vezethet. A mentőalakulatok feladata, hogy leemeljék az 1700 tonnányi olajszállítmányt a tankerről mielőtt ez bekövetkezik és a kiömlő olaj elárasztja a környező partokat. A következő 48 órában derül ki, hogy a balesetből súlyos környezeti katasztrófa lesz-e – jelentette a BBC helyszíni tudósítója.

John Key új-zélandi miniszterelnök kijelentette, ki kell vizsgálni, hogy miként következhetett be a baleset. A hatóságok jelentős erőkkel vannak a helyszínen, és mindent elkövetnek, hogy biztonságban átszivattyúzzák a Rena rakományát egy másik uszályra. Munkájuk három lépcsőből áll: „a legmagasabb prioritást élvező feladat az olaj eltávolítása, majd a konténerek leemelésével könnyíteni kell a hajón, végül pedig el kell mozdítani a hajót a zátonyról” – szól a hivatalos nyilatkozat. Sajnálatos módon a helikopterről vízbe fújt olaj-feloldó vegyszerek sem voltak hatékonyak – írja a Guardian –, így annak ellenére, hogy két hajó folyamatosan szivattyúzza az olajat a víz felszínéről, az elkövetkező napokban további szennyezésre lehet számítani, mely szerdán vagy csütörtökön fogja elérni a partot.

Azért is kritikus az olajszennyezés minimalizálása, mert az öböl otthona számos állatfajnak, köztük bálnáknak, delfineknek, fókáknak, pingvineknek, valamint több, költési időszakban lévő madárfajnak, akiknek élettere súlyosan károsodhat a baleset miatt. A környezetvédelmi osztály két mentőközpontot hozott létre a vadon élő állatok részére: eddig már nyolc tetőtől-talpig olajjal borított madarat találtak, akiknek az életét még sikerült megmenteniük.

Konrád-Tevely Nikolett

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »