Hígünnep

Egyesek biztosan azt hitték, hogy, a Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria híd átadásának 10. évfordulójára rendezett Hídünnep az eső miatt sikerült hígra. Pedig nem erről volt szó, az esőfelhők tegnap elkerülték Párkányt. Ugyanúgy, ahogyan Orbán Viktor is elkerülte a várost, Esztergomot meg aztán különösképpen.

Az átadás évfordulójának fényét a szlovák és a magyar külügyminiszter emelte csak. Ennek a csaknak pedig esetünkben nagy súlya van. A helyreállított Mária Valéria híd 2001-es átadása a mečiari idők után normális kerékvágásba kerülő szlovák–magyar kapcsolatok jelképévé vált. Éppen ezért a tegnapi Hídünnep nagy alkalom volt, amelyen mindkét ország vezetése kinyilváníthatta volna, hogy ha a szlovák–magyar viszony jelenleg nem is felhőtlen, azért az akarat mégis megvan ezeknek a felhőknek az eltávolítására.

Találkoztak a külügyminiszterek, ami nagy dolog, voltak kulturális és egyéb programok, mit vártak még ezen kívül? – kérdezhetik sokan. Valahol igazuk van, méltó módon megünnepelték az évfordulót. Viszont azt is tudjuk, hogy ha a magyar kormány (főleg a mostani) az ünneplésnek meg akarja adni a módját, akkor azt meg is adja, a miniszteri találkozó programját pedig nem két nappal korábban hozzák nyilvánosságra, hanem mondjuk két héttel.

Persze nem vártunk mi nemzeti repülősbemutatót a Duna felett, sem másfél órás tűzijátékot. Az viszont, hogy Orbán Viktor magyar miniszerelnök nem jött el, szimbolikus jelentőséggel bír. Nem kellett volna kormányfői szintű találkozó, ugyanis ez egy kivételes eset, hiszen Mikuláš Dzurindával tíz éve kormányfőkként méltatták a híd jelentőségét. Hogy mi volt a fő oka távolmaradásának, nem tudjuk. Lehet, hogy nem is a szlovák politikai helyzetre kívánt így reagálni. Hanem az esztergomi állapotokra. Ugyanis, ha eljön, kezet kellet volna ráznia Tétényi Évával, a város fideszesek által pokolra kívánt polgármesterével, akit tavaly az MSZP–LMP– Jobbik „népfront” támogatott a várost korábban sokáig vezető Meggyes Tamással szemben. Esztergom irányítása azóta is vakvágányon van, a fideszes többségű képviselő-testület és a polgármesterkölcsönösen ellehetetlenítik egymást.

Ezek a tények. Mindenki olyan következtetést von le belőlük, amilyet akar.

Kitekintő / Új Szó - Veres István

Friss hírek