Ünnepelt Németország

Október 3-án a német egység napját ünnepelték Berlinben. 21 évvel a kommunista NDK és a szövetségi köztársaság (NSZK) újraegyesítése után még mindig jelentős a különbség az ország keleti és nyugati fele között, de Angela Merkel szerint „jó úton haladnak.”

A kancellár asszony fontos feladatnak tartja a különbségek csökkentését. Konkrétan megnevezte azokat a területeket, ahol a legnagyobb a szakadék: a fiatalok elvándorlását a keleti országrészből, a nyugatinál kétszer nagyobb munkanélküliséget, és azt, hogy arrafelé kevesebb az emberek megtakarítása. „Hosszú utat tettünk meg”, mondta Merkel, „de még lehetünk elégedettek.” – írja a „Der Spiegel„.

Andreas Voßkuhle, az alkotmánybíróság elnöke köszönetet mondott az egykori NDK állampolgárainak, mivel „ők ajándékozták meg a németeket azzal a különleges és magávalragadó érzéssel, hogy saját maguk vívták ki a szabadságukat.” (Erre persze a magyar olvasó csak legyint, hiszen mi többször is átélhettük ezt a nagyszerű érzést, de most ne rontsuk el az ünneplő németek örömét…)

Elhangzottak kritikák is. Hallatják hangjukat azok is, akik az aktuális problémákra hívják fel a figyelmet: Hans-Peter Friedrich kereszténydemokrata belügyminiszter a Kelet-Németországban fenyegető időskori szegénységről beszélt a „Sächsische Zeitung” című lapnak. „Ez a probléma meg fogja haladni a keleten és nyugaton élő mai nyugdíjasok közötti vélt vagy valós mostani igazságtalanságot.” – figyelmeztetett Friedrich, és kitért arra, hogy a kilencvenes években sokan vesztették el a munkahelyüket a volt kommunista országrészben, és nem kevesen közülük soha többé nem találtak új állást, és tartós munkanélküliségből mennek nyugdíjba.

Egyéb kritikák is elhangzottak: a baloldali frakció szerint az egyesítés még nem ment végbe teljesen, hiszen keleten még mindig többet dolgoznak az emberek, kevesebb bérért.

Claus Matecki, a DGB szakszervezet elnökségi tagja azzal vádolja a munkaadókat, hogy tudatosan megakadályozzák a kiegyenlítődés irányába tett erőfeszítéseiket.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter Frankfurtban arról beszélt, hogy az egyesített Németországnak hosszú távon mindenképpen egy egységes Európára van szüksége. A nemzetállamok elvesztették kizárólagos döntéshozói jogkörüket. „Az élet minden területén választott testületek által demokratikus módon meghozott döntésekre van szükség.”

Mindez nélkülözhetetlen, ha meg akarjuk akadályozni az európai intézményrendszer összeomlását. Alternatíva pedig nincs – mondják a németek, akik nemcsak hazájuk széttagolását, de annak újraegyesítését is túlélték, s ma ismét / még mindig Európa és a világ legbefolyásosabb államai közé tartoznak.

Hajnal Anett

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »