Új szövetségesre lelhet az Európai Unió

Dilma Rousseff brazil elnök vasárnap kezdte meg ötnapos körútját, amelynek során ellátogat Belgiumba, Bulgáriába és Törökországba is. Az idei, immár ötödik EU-Brazília csúcson a kereskedelmi megbeszélések mellett az éghajlatváltozás és a globális gazdasági válság kérdése is napirendre került. A Huszonhetek komoly stratégiai szövetségest látnak Brazíliában, akit megkerülhetetlensége miatt bevonnának a globális egyeztetésekbe is.

Dilma európai útjának első állomása Brüsszel, ahol kedden részt vesz az Európai Unió és Brazília részvételével zajló csúcstalálkozón. Hogy az európai körút mennyire fontos Brazília számára is, azt jól mutatja az elnököt kísérő népes delegáció. Csatlakozott hozzá Antonio Patriota külügyminiszter, Fernando Pimentel fejlesztési, ipari és külkereskedelmi miniszter, Aloizio Mercadante kutatási és technológiai miniszter, Ana de Hollanda kulturális miniszter, Paulo Bernardo kommunikációs miniszter és a társadalmi kommunikációért felelős Helena Chagas, a brazil üzletemberek csoportját már nem is említve.

Tiszteletkörök

Rousseff hétfőn találkozott a belga miniszterelnökkel, Yves Leterme-mel,majd vacsorán vett részt az Európai Tanács elnökével, Herman van Rompuy-jal és az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Durăo Barrosoval. Kedden pedig vacsora erejéig a belga király, II. Albert fogadja, melynek során kétoldalú üzleti megbeszélést folytatnak.

Az EU-Brazília csúcs segíthet abban, hogy egyfelől folytatódjon a két térség közötti, 2007 óta fennálló stratégiai partnerség, másfelől új erőre kaphatnak az egymás közötti kereskedelmi kapcsolatok.

Ez utóbbira azért van szükség, mert a gazdasági válság miatt megrendült európai piac fokozottabban kényszerül megvédeni saját termelőit. Brazília ugyanezt nem gazdasági megrendülés okán teszi (hiszen a brazil gazdaság erőteljes felívelésben van), hanem egyszerű protekcionizmusból. Hosszabb távon egyik megoldás sem használ a feleknek, így ezt a kérdéskört is hivatott rendezni a csúcstalálkozó. Annál is inkább, mivel a Brazíliába irányuló 140 milliárd dolláros külföldi befektetéssel az ország az Európai Unió negyedik legfontosabb partnere a latin-amerikai óriásnak az Egyesült Államok, Svájc és Kanada után.

Több mint partner

A keddi csúcs megnyitása előtt Barroso elmondta, hogy a kétoldalú megbeszélések során főként az oktatás, kultúra, ipar és közlekedés területén keresik majd a „kapcsolatmélyítés” lehetőségeit. Az Európai Bizottság elnöke szerint ideje, hogy „a stratégiai partnerségtől a globális stratégiai lépések felé vegyék az irányt”. Nyilatkozata szerint az EU számára „Brazília több mint stratégiai partner – Brazília egy (az Európai Unióéhoz – a szerk.) hasonló gondolkodású ország, mellyel közösen kívánunk dolgozni olyan globális érintettségű kérdéseken mint például a fenntartható fejlődés, az éghajlatváltozás vagy a G20 csoport napirendje.”

Brazília mint a világ legnagyobb bioüzemanyag-előállítója megkerülhetetlen a klímaváltozás elleni küzdelemhez kapcsolódó kérdésekben, így nem is meglepő, hogy az ENSZ Río+20 névre keresztelt 2012-es éghajlatváltozási konferenciájának házigazdája a dél-amerikai ország lesz.

A tárgyalások egy másik jelentős részét pedig a légi közlekedési egyezmény, illetve egy közös, 2011-14. között megvalósítandó kulturális program kidolgozása teszi ki. Mindezek mellett nemzetközi politikai kérdések megvitatására is sor kerül az arab tavasztól kezdve a líbiai és szíriai helyzeten át egészen a Palesztin Nemzeti Hatóság ENSZ-Közgyűlés elé terjesztett petíciójáig.

A fent említett protekcionista eszközök lebontása érdekében Rousseff igyekszik lendületet adni a Déli Közös Piac (Mercosur) és az Európai Unió között kötendő társulási egyezménynek.

Az európai adósságválság és az egyes tagállamok megszorító intézkedései kapcsán Dilma leszögezte, hogy a kiigazítások inkább mélyítik a válságot, melyből csak a beruházások és a fogyasztás ösztönzésével lehet kiutat találni – legalábbis a ’80-as évek latin-amerikai adósságválságának tanulságaiból ezt lehet leszűrni.

És a következő megálló…

Dilma Rousseff európai útja során az említett hivatalos látogatások mellett részt vett a belga kormány által támogatott Europalia kulturális fesztivál megnyitóján. Dilma Belgiumból egy magas szintű kétoldalú tárgyalás erejéig Bulgáriába utazik tovább, ahol találkozik Georgi Parvanov bolgár köztársasági elnökkel és Bojko Boriszov miniszterelnökkel. Emellett ellátogat Gabrovóba, édesapja szülőfalujába is.

Bulgária után pedig európai körútját Törökországban, a közel-keleti kérdések meghatározó szereplőjénél fejezi majd be, amellyel Brazília az utóbbi időben értékes nemzetközi egyezményeket kötött.

Tomik Ádám

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »