Tunézia: A kampány elkezdődött

Tunézia újra példát mutathat a környező országok és világ számára egyaránt. Míg az év elején bebizonyította, hogy a nép ereje igenis képes megbuktatni egy több mint 20 éve regnáló elnököt, most megmutathatja, hogy képes lebonyolítani egy demokratikus választást is. Az október 23-án esedékes voksolás hivatalos kampánya hétvégén indult el.

„A választásnak kedvező feltételek között kellene lezajlania, de fel vagyunk készülve minden eshetőségre” – mondta a BBC-nek Kamel Dzsendubi a Választási Megfigyelő Bizottság elnöke. Az Európai Unió 150 szakértőt küldött, hogy segítsék a Bizottság munkáját és nyomon kövessék a voksolás menetét. Ahogy Michael Gahler, az uniós megfigyelőcsoport vezetője fogalmazott a BBC-nek, „ami a választás biztonsági körülményeit illeti, nincs okuk aggodalomra.”

A voksoláson hétmillió regisztrált állampolgárnak lesz lehetősége megválasztani az alkotmányozó nemzetgyűlés 217 tagját. A választások ideje eredetileg júliusra volt kitűzve, de az illetékes bizottság szerint az ország akkor még nem volt kész egy demokratikus, tiszta szavazás lebonyolítására, így az időpontot októberre helyzeték át.

A választópolgárok jelentős része bizonytalan, nem tudja, hogy kire adja a szavazatát október 23-án. Több mint 80 párt közül lehet választani, melyek közül a legtöbb most száll először harcba, azért hogy bekerüljön a tunéziai törvényhozásba. A legfrissebb közvélemény kutatások szerint a győzelemre a mérsékelten iszlamista Ennahda párt a legesélyesebb.

Bartók László

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »