Belpolitikai játszmák terhelik az olasz gazdasági válságot

Habár idén márciusban ünnepelték az olasz egység 150. évfordulóját, úgy tűnik, hogy annak megteremtése aktuálisabb, mint valaha. Umberto Bossi, az Északi Liga elnöke szkeptikusan nyilatkozott a Berlusconival közös kormányzás jövőjéről. Erről is kérdezték többek között a Pó forrásvidékén tartott rituális Kancsóünnepen, ahol újból egy autonóm észak-olasz Padaniáról beszélt, Olaszország – szerinte egyetlen – alternatívájáról. Ennek érdekében a kiválásról szóló népszavazás kiírását tartaná legcélszerűbbnek.

Számos régióbeli között népszerűségnek örvend a föderalizmus gondolata, az elnök ezt a vélekedést szeretné azzal a financiális húzással erősíteni, hogy átalakítaná a munkaszerződések rendszerét. A térségi szempontú átszervezés szerint a munkaszerződések régiónként eltérő árszínvonalúak lennének, azaz a fizetések az adott régió életminőségét követnék. Bossi kijelentette, Észak nem kívánja tovább eltartani Rómát és a déli régiókat. Az északi régiók lakossága szkeptikus az olasz egységtörekvésekkel szemben és továbbra is úgy érzi, ő vállal aránytalanul nagy terhet az ország gazdaságából. (Bár az olasz export valóban több mint 70 százaléka északról származik, a nemzeti jövedelemben részesedésük csak 50 százaléka megközelítőleg annyi, mint a lakosságon belüli arányuk.)

Bossi a Liga velencei kongresszusán még erőteljesebben fogalmazott: az elszakadás másik oka az, hogy a mai Olaszország nem demokratikus, sőt egyenesen fasiszta. Mindezt úgy állította, hogy a Liga Nord több parlamenti ciklus óta a Berlusconi-kormány koalíciós partnere.

Az Északi Liga koalícióban tartása csak újabb és újabb föderalista irányba ható reformokkal történhet, és amíg Berlusconi helyzete nem stabilizálódik ezeket nagy valószínűséggel meg is kapja. Mindamellett Bossi pozíciója is megingott támogatói körében, akik – úgy tűnik – inkább szeretnék a korrupciós botrányokba keveredett képviselők felelősségre vonását, és a lehallgatások betiltását, mint Észak-Olaszország különválását. A Liga vezére egyelőre kitart a miniszterelnök mellett, bár annak szalonképtelensége már a saját híveit is eltávolította a közös zászló alól.

Pier Luigi Bersani az ellenzéki Demokrata Párt főtitkára Bossi ámokfutásából egyetlen következtetést vont le; a Liga továbbra is a milliárdos Berlusconival marad. A szintén demokrata Rosy Bindi Berlusconi hallgatását bírálta; Bossi felelőtlen kijelentései már az ország alkotmányosságát veszélyeztetik, és a miniszterelnök ezúttal is hagyja, hogy a demokratikus intézményeket lábbal tiporják. Végül a köztársasági elnök, Giorgio Napolitano hívta fel a figyelmet arra, hogy Olaszország érdekei széleskörű egyeztetést, nemzeti összefogást követelnek; aki mégis hasonló kijelentéseket tesz, az kívül helyezi magát történelmen és realitáson.

Ezzel együtt a vita kezd elmérgesedni. Az Északi Liga parlamenti csoportjának vezetője, Marco Reguzzoni a népszuverenitás elvére hivatkozott, ami szerint a demokráciában alapvető jog a véleménynyilvánítás szabadsága, legyen szó akár Umberto Bossiról, akár egy referendumról. Mivel az összes ellenzéki párt a köztársasági elnök elleni közvetlen támadásként értékelte mindezt, Reguzzoni nem győzött magyarázkodni.

Az olasz kormány helyzete tehát koránt sem irigylésre méltó. Jóllehet Berlusconi személye megosztó, ám az eminenciás Bossi is állandóan feszegeti a közvélemény tűrőképességének határait. Úgy tűnik Olaszország történelmi és belpolitikai széttagoltsága ugyanannak az éremnek a két oldala.