Millenniumi Fejlesztési Célok: mi a helyzet az oktatással?

A Millenniumi Fejlesztési Célok 2. pontjában az ENSZ az alapfokú oktatás általános bevezetését tűzte ki feladatul. A tervezet kidolgozása során, illetve az azóta elkészült jelentésekben kitérnek azokra a világszerte érvényes alapvető feltételekre, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy minden gyermek legalább az elemi ismereteket megszerezze.

Az oktatáshoz való elemi jog azonban korántsem érvényesül mindenhol, részben társadalmi, részben gazdasági és politikai okok miatt. Ahhoz azonban, hogy egy adott ország polgárainak esélyük legyen beleszólni a közügyekbe, hogy gazdaságilag önállóvá váljanak vagy akár megfelelő orvosi ellátásban részesítsék családjukat, az oktatás általános bevezetése elkerülhetetlen lépés. 

A Millenniumi Fejlesztési Célok 2. pontja három fő célt tartalmaz:

1. minden lány és fiú részt vehessen a teljes általános iskolai képzésben,
2. az általános iskolai tanulmányokat sikeresen befejező fiatalok száma emelkedjen,
3. és nőjön a 15-24 évesek körében az írástudás mértéke.

Miért nem jár minden gyermek iskolába a szubszaharai övezetben?

Több mint 100 millióra teszik azon általános iskolás korú gyermekek számát, akik nem kerülnek be az oktatási rendszerbe. A helyzet Dél- és Kelet-Ázsiában, illetve a szubszaharai Afrikában a legriasztóbb. Annak felismerése, hogy az alapvető ismeretek megszerzése milyen összetett módon képes javítani egy adott ország életszínvonalán – közelebb juttathatja a fejlődő országokat a gazdasági növekedéshez, a járványok megfékezéséhez, az éhínségek elkerüléséhez – még várat magára.

Miért nem járnak ezen gyermekek iskolába? A legfőbb okok közé tartozik a szegénység éppen úgy, mint a régióban elterjedt nomád életmód. A szegény gyermekek kisebb valószínűséggel mennek iskolába, mint a jobb anyagi körülmények között élő társaik és ugyancsak eltérést mutatnak a számok a vidéken iskolázott és a városi diákok között, az utóbbiak javára billentve a mérleg nyelvét. Például Mozambikban az iskoláztatási arány ugyan 26%, vidéken ugyanez már csak 12 százalékot tesz ki. Burkina Fasoban, Guineában, Madagaszkáron, Nigerben és Togóban is hasonló eltérések mutatkoznak. 

A legszembetűnőbb különbség azonban a fiúk és a lányok iskoláztatásának mértékében jelentkezik, valóságos szakadékot képezve a két nem között. Ez a nemek közötti különbségtétel több okra is visszavezethető, amelyek között említhetjük a nők fiatalkorban történő férjhez adását, a szülők félelmét, hogy lányaik az iskolába vezető úton erőszak áldozataivá válhatnak, a rájuk háruló háztartási munkák mértékét, amelyek nem hagynak időt az iskolába járásra vagy a családok rossz anyagi helyzetét. Ide sorolhatunk olyan banálisnak tűnő, de valóságos problémákat is, mint a női mosdók hiánya számos iskolában, amely sok lányt eltántorít az iskolába járástól.    

Mindezeken kívül nehezítő tényezőként jelenik, ha egy gyermek etnikai vagy nyelvi kisebbséghez tartozik, ha sérült vagy fogyatékos, illetve ha háborús területen él.

Az imént felsorolt okok együttesen eredményezik az alacsony iskoláztatási rátákat, amelyek arról azonban még nem adnak képet, hogy hányan végzik el ténylegesen az általános iskolát. Az UNESCO 2004-es jelentésének adataira támaszkodva mondhatjuk, hogy mindössze minden második diák járja végig az általános iskolát a szubszaharai régióban. 

Milyen lépések vezetnek el a cél megvalósításához?

Mivel minden ország sajátos társadalmi és gazdasági háttérrel rendelkezik, ezért a Millenniumi Fejlesztési Célok megvalósítása során törekednek arra, hogy országonként és azon belül is régiónként megfelelően adaptálják a terveket. Három kritérium azonban országtól függetlenül általános érvényűnek hat, amelyek nélkül hiába minden törekvés, az oktatás elterjesztése nem járhat sikerrel. Ezek pedig a demokrácia, a helyi lehetőségekre épülő gazdaság és a kormányszintű elszámolás az állampolgárok felé.

A Millenniumi Fejlesztési Célok 2005-ös beszámolójában három fejlesztési területet kapott központi szerepet. A gyermekek iskolába járásra ösztönzése az első kritérium, amelyet többek között tandíjeltörléssel, iskolai étkeztetéssel és egészségügyi programokkal kívánnak megvalósítani. Fontos szerepet kap ezen belül a nemek közötti esélyegyenlőtlenségek felszámolása, a lányok iskoláztatása és továbbtanulásra bíztatása. Mindezek nélkül az iskolarendszer csak kiélezi az egyébként is jelentős társadalmi különbségeket. A második fejlesztési terület egy olyan, anyákat támogató rendszer kiépítése, amelyben benne foglaltatik az ő oktatásuk is. Ghánai és egyiptomi tanulmányok támasztják alá azt az elképzelést, miszerint amennyiben az anyák maguk is részt vettek alapfokú oktatásban, sokkal nagyobb mértékben járatják gyermekeiket iskolába. Végül, az alapfokú oktatás általános bevezetése csak az első lépés, az továbbtanulási lehetőségek nélkül nem hoz kielégítő eredményeket – a középfokú oktatás ösztönzése tehát a harmadik elem.

A tanulmány kiemeli, hogy egy jól működő oktatási rendszer kiépítéséhez át kell gondolni a jelenlegi pedagógusképzést is, és olyan formában kell átalakítani az oktatás tartalmát, hogy a diákok tényleges tudással távozzanak az iskolapadból. Mindez komoly gazdasági és finanszírozási hátteret igényel, amely képes évről évre ugyanolyan színvonalat biztosítani mind a diákok, mind a tanárok számára. Belátható, hogy a szubszaharai övezet országaiban ez utóbbi tényező megléte korántsem evidens.

Tanzánia a Milleniumi Fejlesztési Célok programjának egyik pozitív példája. 2002-ben ingyenes oktatást vezettek be, 1,6 millió gyermeknek biztosítva férőhelyet, amely szám a következő években jelentősen emelkedett. Az iskola gyermekek sokaságának adott új jövőképet, mint például Winifred Kiyabo-nak. A fiú 9 éves volt, amikor édesapja elhunyt és mivel édesanyjának a családfenntartás mellett nem jutott pénze gyermekei iskoláztatására, ezért Winifred kénytelen volt abbahagyni tanulmányait. „Ma azonban már boldog vagyok, a tandíjat eltörölték és semmi sem tarthat többé távol az iskolától” – mondja a kamasz fiú.   Tanzániához hasonlóan Ugandában, Malawiban, Kenyában és Zambiában is minden gyermek számára nyitva állnak az általános iskolák kapui. 

Merre tovább az alapfokú oktatás után?

Világosan látszik, hogy az általános alapfokú oktatás elterjesztése hosszú távon csak az első lépés megtételét jelenti. A továbbiakban megfelelő középfokú és felsőfokú oktatási rendszer kidolgozására is szükség van ezekben az országokban.

Mint arról korábban beszámoltunk, mind az általános iskolai, mind a középfokú, mind a felsőfokú oktatásban problémát okoz a diákok megnövekedett létszáma, amelyhez a pedagógusok száma nem tudott felzárkózni. Így például az egykor Afrika Harvardjának nevezett ugandai Makerere Egyetemet két héttel ezelőtt ideiglenesen bezárták a tanárok tüntetése következtében. Nagyjából hasonló krízis jellemzi az egész régiót: a nagyobb létszám több tanárt igényelne, amelyre nem jut megfelelő finanszírozás. Hosszú távon ez az oktatás színvonalának látványos csökkenéséhez és rosszabb tanulási környezethez vezet. Éppen ezért nem tekinthetünk a Milleniumi Fejlesztési Célokra úgy, mint egy mindent megoldó programra. Sokkal inkább a kezdeti lépések megtételéhez szükséges kerettervként jellemezhetjük.